The Mortal Instrument Roleplay

   Az oldal lényegében a Végzet Ereklyéi című könyvsorozatra épül. Mint ahogyan az eredeti történetben, úgy itt is találkozhattok az éjszaka gyermekitől kezdve, a tündérek népéig bárkivel, akivel csak szeretnétek.

Az oldal annyi különbséggel fut, hogy itt minden olyan szálat kiveszünk, ami a könyvekben történt, vagyis a Kör soha nem alapult meg, nem született se Sebastian, se Clarissa és még sorolhatnám. Az itteni egy teljesen normális árnyvilág, ahol a Luke féle szövetség nélkül is minden rendben zajlik tovább. Ezzel csak azt szeretnénk, hogy ami itt szerepezések folyamán lezajlik, az csakis a TI történetetek legyen, ne pedig Cassandráé, aki megírta ezt a fantasztikus mesevilágot. Annyit kérünk tőletek, hogy legyetek eredetiek, ugyanakkor az alapsztorihoz hűek. Aki pedig esetleg nem ismeri a sorozatot, az se keseredjen el, hiszen ezek a változtatások pont azért jöttek létre, hogy bárkik kedvük szerint csatlakozhassanak, akiket egy kicsit is érdekli milyen lehet belebújni egy árnyvadász, vámpír,vérfarkas vagy tündér bőrébe.

További információkért kattints a történet menüpontra, vagy csak chatbe írj, és mi amint tudunk, válaszolunk.

Ha tetszett a könyv, vagy csak megragadta a fantáziátokat a leírás, ne habozzatok! Csatlakozzatok és legyetek részesei ennek a világnak ti is!

By.: Dea & Suz

Másegyéb

Szerkesztők:
Dea & Suzuna & Astier

Tagok: 16
Karakterek: 45
Fiúk: 23 || Lányok: 22

Születésnapok:

Macy Abigail Eddinger Június 28. - 19 éves lesz  >>
Matteo Scuro  Július 23 - 23 éves lesz >>

 
Linkcsere






 

Ha linkcserét szeretnél szándékodat kérlek a chatben jelezd!

Lekerültél? Olvasd el a linkcsere feltételeit!

 
Boszorkányfények
Indulás: 2015-04-15
 
Tagjaink
  Árnyvadászok
 
 
//shadowhunter-rpg.gportal.hu/gindex.php?pg=36680554&nid=6593357
Aiden Jerome Breaker
Kijátszó: Dea
Karakter létrehozása: 2015. 05. 02.
//shadowhunter-rpg.gportal.hu/gindex.php?pg=36680554&nid=6593368
Joshua Heallight
Kijátszó: Suzuna
Karakter létrehozása: 2015. 05. 02.
//shadowhunter-rpg.gportal.hu/gindex.php?pg=36680554&nid=6593460
Noel Moonlight
Kijátszó: Bobo
Karakter létrehozása: 2015. 05. 02.
//shadowhunter-rpg.gportal.hu/gindex.php?pg=36680554&nid=6593509
Joseph Strongkiller
Kijátszó: Fox
Karakter létrehozása: 2015. 05. 03.
//shadowhunter-rpg.gportal.hu/gindex.php?pg=36680554&nid=6593520
Evelyn Heallight
Kijátszó: Suzuna
Karakter létrehozása: 2015. 05. 03.
Margaret Katelyn Heavenly
Kijátszó: Dea
Karakter létrehozása: 2015.05.03
//shadowhunter-rpg.gportal.hu/gindex.php?pg=36680554&nid=6594048
Scarlett Hope Nightlight
Kijátszó: Neko Hana
Karakter létrehozása: 2015.05.05.
//shadowhunter-rpg.gportal.hu/gindex.php?pg=36680554&nid=6594079
Aneurin Youngwood
Kijátszó: Astier
Karakter létrehozása:2015. 05. 06.
//shadowhunter-rpg.gportal.hu/gindex.php?pg=36680554&nid=6594509
Anastia Woodsman
Kijátszó: Bobo
Karakter létrehozása:2015.05.07.
//shadowhunter-rpg.gportal.hu/gindex.php?pg=36680554&nid=6594610
Lia Adelaide Thunderstorm
Kijátszó: suzuna
Karakter létrehozása:2015.05.08.
//shadowhunter-rpg.gportal.hu/gindex.php?pg=36680554&nid=6594836
William Nathaniel Ward
Kijátszó: Nathaniel
Karakter létrehozása: 2015. 05. 09.
//shadowhunter-rpg.gportal.hu/gindex.php?pg=36680554&nid=6595636
Finn Vrij Eagle
Kijátszó: Nano
Karakter létrehozása:2015.05.12.
//shadowhunter-rpg.gportal.hu/gindex.php?pg=36680554&nid=6595815
Ryiah Sandasa Blacksky
Kijátszó: Dea
Karakter létrehozása: 2015. 05. 14.
//shadowhunter-rpg.gportal.hu/gindex.php?pg=36680554&nid=6596030
Oneall Coffey
Kijátszó: Nano
Karakter létrehozása:2015.05.14.
//shadowhunter-rpg.gportal.hu/gindex.php?pg=36680554&nid=6596249
Mable Whitehouse
Kijátszó: IceCream
Karakter létrehozása: 2015. 05. 16.
//shadowhunter-rpg.gportal.hu/gindex.php?pg=36680554&nid=6597157
Spencer Ravenclaw
Kijátszó: tia
Karakter létrehozása:2015.05.17.
ide jön a karakter lap urlje
Karakter neve
Kijátszó:
Karakter létrehozása:
ide jön a karakter lap urlje
Karakter neve
Kijátszó:
Karakter létrehozása:
  Vámpírok
 
 
//shadowhunter-rpg.gportal.hu/gindex.php?pg=36680554&nid=6593342
Jennet Ravenstein "Jenna"
Kijátszó: Fox
Karakter létrehozása: 2015. 05. 02.
//shadowhunter-rpg.gportal.hu/gindex.php?pg=36680554&nid=6594092
Daniel Nelson
Kijátszó: Joy
Karakter létrehozása: 2015.05.05.

Denise Mackenzie Davis
Kijátszó: Dea
Karakter létrehozása: 2015.05.07.
//shadowhunter-rpg.gportal.hu/gindex.php?pg=36680554&nid=6595281
Damien Myhr
Kijátszó: suzuna
Karakter létrehozása: 2015.05.11.
//shadowhunter-rpg.gportal.hu/gindex.php?pg=36680554&nid=6596022
Cain Rammsteiner
Kijátszó: Nano
Karakter létrehozása: 2015.05.13.
//shadowhunter-rpg.gportal.hu/gindex.php?pg=36680554&nid=6596025
Deril Davis
Kijátszó: Nano
Karakter létrehozása: 2015.05.13.
//shadowhunter-rpg.gportal.hu/gindex.php?pg=36680554&nid=6597199
Emily Clara Rudd
Kijátszó: BlackRosy
Karakter létrehozása: 2015. 05. 20.
//shadowhunter-rpg.gportal.hu/gindex.php?pg=36680554&nid=6604471
Isaak Volkov
Kijátszó: Pepii
Karakter létrehozása: 2015.06.27.
//shadowhunter-rpg.gportal.hu/gindex.php?pg=36680554&nid=6604472
Roxane Wilde
Kijátszó: Bellatrixy
Karakter létrehozása: 2015.06.27.
ide jön a karakter lap urlje
Karakter neve
Kijátszó:
Karakter létrehozása:
ide jön a karakter lap urlje
Karakter neve
Kijátszó:
Karakter létrehozása:
//shadowhunter-rpg.gportal.hu/gindex.php?pg=36680554&nid=6593460
Karakter neve
Kijátszó:
Karakter létrehozása:
  Lükantrópok
 
 
//shadowhunter-rpg.gportal.hu/gindex.php?pg=36680554&nid=6593024
Reed Devante Dolmbar
Kijátszó: Astier
Karakter létrehozása: 2015. 05. 01.
//shadowhunter-rpg.gportal.hu/gindex.php?pg=36680554&nid=6593510
Joy Braley
Kijátszó: Joy
Karakter létrehozása: 2015. 05. 03.

Matteo Scuro
Kijátszó:Neko Hana
Karakter létrehozása:2015.05.27

Christian Deciso
Kijátszó: Neko Hana
Karakter létrehozása: 2015.05.27.

Aaron Lukas Sindre
Kijátszó:Dea
Karakter létrehozása:2015.05.14
Zeidan Drake Razor
Kijátszó:Dea
Karakter létrehozása: 2015.05.14
//shadowhunter-rpg.gportal.hu/gindex.php?pg=36680554&nid=6596023
Clay Wright
Kijátszó: Nano
Karakter létrehozása: 2015.05.13.
//shadowhunter-rpg.gportal.hu/gindex.php?pg=36680554&nid=6596027
Azel Kise
Kijátszó: Nano
Karakter létrehozása:2015.05.14.
Képtalálat a következőre: „nora ekberg”
Loreen Sheyla Leader
Kijátszó: Fox
Karakter létrehozása: 2015.05.16
//shadowhunter-rpg.gportal.hu/gindex.php?pg=36680554&nid=6597161
Anna Lydia Henderson
Kijátszó: suzuna
Karakter létrehozása:2015.05.20.
Nash Merrick
Kijátszó: Electra
Karakter létrehozása:
//shadowhunter-rpg.gportal.hu/gindex.php?pg=36680554&nid=6593460
Karakter neve
Kijátszó:
Karakter létrehozása:
  Tündérek
 
 
//shadowhunter-rpg.gportal.hu/gindex.php?pg=36680554&nid=6593346
Macy Abigail Eddinger
Kijátszó: Bobo
Karakter létrehozása: 2015. 05. 02.
//shadowhunter-rpg.gportal.hu/gindex.php?pg=36680554&nid=6596469
Misha Arkhip Anarin
Kijátszó: Astier
Karakter létrehozása: 2015. 05. 17.
//shadowhunter-rpg.gportal.hu/gindex.php?pg=36680554&nid=6600991
Soleil Nightglow
Kijátszó: Eurielle
Karakter létrehozása: 2015. 06. 09.
ide jön a karakter lap urlje
Karakter neve
Kijátszó:
Karakter létrehozása:
ide jön a karakter lap urlje
Karakter neve
Kijátszó:
Karakter létrehozása:
ide jön a karakter lap urlje
Karakter neve
Kijátszó:
Karakter létrehozása:
ide jön a karakter lap urlje
Karakter neve
Kijátszó:
Karakter létrehozása:
ide jön a karakter lap urlje
Karakter neve
Kijátszó:
Karakter létrehozása:
ide jön a karakter lap urlje
Karakter neve
Kijátszó:
Karakter létrehozása:
  Boszorkánymesterek
 
 
//shadowhunter-rpg.gportal.hu/gindex.php?pg=36680554&nid=6593598
Emilia St. Clair "Emily"
Kijátszó: Electra
Karakter létrehozása: 2015.05.03.
//shadowhunter-rpg.gportal.hu/gindex.php?pg=36680554&nid=6595434
Janna Amara Spero
Kijátszó: Neko Hana
Karakter létrehozása: 2015. 05. 10.
//shadowhunter-rpg.gportal.hu/gindex.php?pg=36680554&nid=6595642
Vivian Kindle
Kijátszó: Nano
Karakter létrehozása: 2015.05.13.
Teodorico Stampa
Kijátszó: Bobo
Karakter létrehozása: 2015.05.16.
//shadowhunter-rpg.gportal.hu/gindex.php?pg=36680554&nid=6600993
Sedus Envis
Kijátszó: Eurielle
Karakter létrehozása: 2015. 06. 09.
ide jön a karakter lap urlje
Karakter neve
Kijátszó:
Karakter létrehozása:
ide jön a karakter lap urlje
Karakter neve
Kijátszó:
Karakter létrehozása:
ide jön a karakter lap urlje
Karakter neve
Kijátszó:
Karakter létrehozása:
ide jön a karakter lap urlje
Karakter neve
Kijátszó:
Karakter létrehozása:

 

  Emberek
 
 
//shadowhunter-rpg.gportal.hu/gindex.php?pg=36680554&nid=6594767
Cleo Maze
Kijátszó: Nathaniel
Karakter létrehozása: 2015.05.09.
ide jön a karakter lap urlje
Karakter neve
Kijátszó:
Karakter létrehozása:
//shadowhunter-rpg.gportal.hu/gindex.php?pg=36680554&nid=6593460
Karakter neve
Kijátszó:
Karakter létrehozása:
ide jön a karakter lap urlje
Karakter neve
Kijátszó:
Karakter létrehozása:
ide jön a karakter lap urlje
Karakter neve
Kijátszó:
Karakter létrehozása:
ide jön a karakter lap urlje
Karakter neve
Kijátszó:
Karakter létrehozása:
ide jön a karakter lap urlje
Karakter neve
Kijátszó:
Karakter létrehozása:
ide jön a karakter lap urlje
Karakter neve
Kijátszó:
Karakter létrehozása:
ide jön a karakter lap urlje
Karakter neve
Kijátszó:
Karakter létrehozása:

 

 

 

CSS: http://lindadesign-nonstop.hu/
DESIGN: Astier
KÉPEK: Google & deviantArt
SZÖVEGES TARTALOM: Dea & Suz

Az oldal tartalma a szerkesztők tulajdonában áll, másolni, részletet felhasználni tilos! A szerepjátékot Cassandra Clare, A végzet ereklyéi c. műve ihlette. Az oldal teljesen nonprofitu.


A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!    *****    Részletes személyiség és sors analízis + 3 éves elõrejelzés, majd idõkorlát nélkül felteheted a kérdéseidet. Nézz be!!!!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, egyszer mindenkinek érdemes belenéznie. Ez csak intelligencia kérdése. Tedd meg Te is. Várlak    *****    Új kínálatunkban te is megtalálhatod legjobb eladó ingatlanok között a megfelelõt Debrecenben. Simonyi ingatlan Gportal    *****    Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.