Az oldal lényegében a Végzet Ereklyéi című könyvsorozatra épül. Mint ahogyan az eredeti történetben, úgy itt is találkozhattok az éjszaka gyermekitől kezdve, a tündérek népéig bárkivel, akivel csak szeretnétek.
Az oldal annyi különbséggel fut, hogy itt minden olyan szálat kiveszünk, ami a könyvekben történt, vagyis a Kör soha nem alapult meg, nem született se Sebastian, se Clarissa és még sorolhatnám. Az itteni egy teljesen normális árnyvilág, ahol a Luke féle szövetség nélkül is minden rendben zajlik tovább. Ezzel csak azt szeretnénk, hogy ami itt szerepezések folyamán lezajlik, az csakis a TI történetetek legyen, ne pedig Cassandráé, aki megírta ezt a fantasztikus mesevilágot. Annyit kérünk tőletek, hogy legyetek eredetiek, ugyanakkor az alapsztorihoz hűek. Aki pedig esetleg nem ismeri a sorozatot, az se keseredjen el, hiszen ezek a változtatások pont azért jöttek létre, hogy bárkik kedvük szerint csatlakozhassanak, akiket egy kicsit is érdekli milyen lehet belebújni egy árnyvadász, vámpír,vérfarkas vagy tündér bőrébe.
További információkért kattints a történet menüpontra, vagy csak chatbe írj, és mi amint tudunk, válaszolunk.
Ha tetszett a könyv, vagy csak megragadta a fantáziátokat a leírás, ne habozzatok! Csatlakozzatok és legyetek részesei ennek a világnak ti is!
By.: Dea & Suz
Másegyéb
Szerkesztők:
Dea & Suzuna & Astier
Tagok: 16
Karakterek: 45
Fiúk: 23 || Lányok: 22
Születésnapok:
|
Macy Abigail Eddinger |
Június 28. - 19 éves lesz |
>> |
|
Matteo Scuro |
Július 23 - 23 éves lesz |
>> |
| | |
|
|
|
|
Témaindító hozzászólás
|
2015.05.16. 16:09 - |
Evelyn Heallight & Matteo Scuro |
[14-1]
Ahogy a fiú teste eszméletlenül az ölembe zuhant, egyre jobban pánikba estem. A vérzés csak nem akart elállni vagy csillapodni, nekem pedig ötletem se volt, hogy mégis mit csinálhatnék Matt sebével. Egyáltalán nem értettem az orvoslához, elvégre nekünk árnyvadászoknak elég volt az iratze, rosszabb esetben pedig ott voltak a Néma testvérek, hogy segítsenek rajtunk, de egy vérfarkas esetében mégis mit kellett volna tennem? Nem akartam hagyni meghalni, de az állapota pillanatról pillanatra csak rosszabodott. A szívverése egyre bizonytalanabb lett, ugyanakkor légzése fokozódott, amiből arra következtettem, hogy már most rögtön elkapott valami fertőzést is.
Kezeimmel jobban szorítottam a dzsekimet a fiú sebéhez, de sokat már amúgy se értem el vele, mert egyre jobban átázott az anyag Matt vérétől. Orvoshoz kellett volna vigyem, de mégis hogyan? Kétségbeesetten pillantottam körbe, hátha találok valakit vagy valamit, ami segíteni tudna. De ez se volt egy egyszerű feladat, mert szemeimbe egyre több könny gyűlt, ahogy kezeim alatt éreztem a fiú gyengén lüktető szívét. Bolond voltam, tudom, amiért egy szinte vadidegen alvilági miatt ennyire aggódtam és könnyeket ejtettem, de ez most nem számított. Ő is ugyanúgy egy élőlény volt, akárcsak én, és nem akartam, hogy az én hibámból haljon meg. Mert valljuk be, tényleg miattam történt ez az egész. Ha akkor nem vetem fel a kárpótlás ötletét, akkor el se jöttünk volna ide, és nem is találkoztunk volna ezekkel a démonokkal, Matt pedig meg se sérült volna.
Egyik kezemmel továbbra is szorítottam a kabátomat Matt sebéhez, míg másikkal letöröltem a könnyeket, hogy normálisan lássak. Nem most volt itt az ideje annak, hogy sírjak. Feladatom volt, amit mindenáron el kellett végeznem. Ha nem sikerül, majd akkor sírhatok, ha pedig mégis sikerrel járok, akkor meg pláne megengedhetem magamnak, hogy elgyengüljek. De még nem most. Mert Matt számára most minden perc kincs volt. Nekem pedig nem szabad ezt az értékes időt haszontalanságokra pazarolnom.
Ahogy a környéket pásztáztam szemeimmel, megláttam a fűben Matt telefonját heverni, ami valószínűleg akkor esett ki zsebéből, amikor átváltozott. A készüléket meglátva óvatosan félre tettem a fiú fejét, majd felpattanva oda rohantam. Tudtam, hogy rossz ötlet az, amit csinálok, de jobb nem jutott eszembe. Ráérek a következményekkel akkor törődni, miután már megmentettem a fiú életét.
Remegő ujjakkal ugyan, de betárcsáztam a mentő számát, majd a fülemhez emeltem a készüléket. Amíg kicsöngött, fejben összeraktam gyorsan, hogy mit adjak be a mentősöknek, amit el is mondtam, miután felvették a telefont. Ötletem se volt, hogy mennyire volt hihető az, hogy egy kóbor farkassal a vidámparkban találkozzak, ami ráadásul ilyen súlyosan is meglegyen sérülve, de mindegy volt. Amúgy is meg kell majd babrálni a mentősök memóriáját, mert egy ekkora farkas, mint a fiú volt, nem is létezik egyáltalán a mondénok világában. Abban reménykedtem, hogy a mentősöket nem fogja megzavarni a beteg mérete, és ugyanúgy fogják kezelni, mintha normális lenne. De amíg nem érkeztek meg azok, addig nekem kellett megpróbálnom csillapítani a vérzést.
Visszamentem a fiú testéhez, fejét újból az ölembe helyeztem, majd a farmerdzsekimmel próbálkoztam tovább, hátha sikerül mégis elérnem azzal valamit.
- Tarts ki még egy picit - suttogtam Matt fülébe, habár nem voltam biztos abban, hogy hallja, de én bíztam abban, hogy hallani fogja, vagy legalább érzékelni. - Mindjárt ideér a segítség.
/folyt.köv. Kórház/ |
Matteo Scuro
Amikor hozzám próbálta kötni a farmert, pontosabban elállítani vele a vérzés, én csak nyüszögni tudtam fájdalmamban. Néhány lépést még tettem, majd az ölébe roskadtam. Nehéznek éreztem a testem, és már nem is értettem, hogy mit mond Evelyn. Fülem zúgott, fejem hasadt szét, szívem lassabban vert... Mindenem csurom vérben ázott. Elvesztettem eszméletem. Teljesen rá voltam utalva a lányra, ami még ilyenkor is zavart. Utáltam, ha másokra vagyok rászorulva, de emellett a húgom is állandóan eszemben járt. Eleve ő miattam sem halhattam meg. Úgy éreztem, hogy miatta is élnem kell! Már csak ő maradt meg nekem igazán, akit szeretek... Ekkor eszembe jutott az az időszak, amíg három évig nem láttam és megismerkedtem Chris-szel és családjával. Lelkem mélyén ezeken a gondolatokon elmosolyodtam. Lehet fejetetejére állt az életem, mégis boldoggá tett, hogy megismerhettem azt a közösséget. Furán hangzik, viszont így visszaemlékezve olyan volt az egész, mintha újra átéltem volna életem fordulópontjait. Nem akartam meghalni, és még mindig lüktetett a szívem. Éreztem vénáimba is, hogy még élek, ellenben mozdulni nem tudok. Légzésem ellentétben volt pulzusommal... Légvételem gyorsult, míg szívverésem lassult.. Mintha a biológiám felborult volna, sőt... Ebben biztos voltam, hogy így van! A sebem miatt kis idő múlva lázas is lettem. Egyre gyengébbnek éreztem magam, ami nem egy jó pont.. |
Bíztam Mattban annyira, hogy rámerjem bízni azt a másik démont, így nem is igazán figyeltem arra, hogy a fiú mit csinál, csak a saját ellenfelemre koncentráltam. Gyorsan le akartam tudni ezt a harcot, így bármiféle további hezitálás nélkül lendültem a démon felé. Az egyik csápjával arcon akart ütni, de én azt kikerültem, majd szeráfpengémmel meg is szabadítottam attól a csáptól, ami el is tűnt. A démont ezzel valószínűleg sikerült felbosszantanom, mert egy másik csápjával ki akarta rántani alólam a lábaimat, de felugrottam, így nem jött össze. Miután megszabadítottam ettől a csápjától is, már szemtől szembe álltam a lény képével, amibe bele is döftem a pengémet, ezzel megsemmisítve azt. Miután végeztem ezzel, Matt felé fordultam érdeklődve, hogy kiderítsem, ő hogy áll. Pont sikerült elkapnom azt a pillanatot, amikor egy semmiből megjelenő démon megsebezte a fiút. Halkan felszisszentem én is, amíg a fiú felvonyított, és már épp el akartam dobni a szeráfpengémet, hogy megöljem a démont, amikor hirtelen mellettem is megjelent egy, majd mivel nem figyeltem, jókora csapást mért a hátamra. Halkan felnyögtem, majd mérgesen a lénybe mélyesztettem a fegyverem, ami ezáltal el is tűnt. Az én sebem egyáltalán nem volt olyan súlyos, mint a fiúé, meg amúgyis, egy iratze az enyémet gyorsan meggyógyítja, de az övé már más tészta volt.
Amikor Matt kiterült a földön, komolyan azt hittem, hogy meg fog halni. Rögtön elfogott a félelem - bár magam sem tudom pontosan, hogy miért -, és persze aggódtam is érte. Megindultam felé gyors léptekkel, amikor ő is felkelt sikeresen, és odajött hozzám. A vérzést sürgősen el kellett állítsam, de nem volt hozzá jóformám semmim...
- A vérzést sürgősen el kell állítani - magyaráztam a fiúnak, miközben lázasan törtem a fejem, hogy mivel is. Végül mivel nem volt jobb ötletem, lekaptam magamról a farmerdzsekimet, majd azzal kötöttem be a fiú sérülését - legalábbis amennyire tudtam. Sajnos nem volt elég hosszú ahhoz, hogy körbeérje a fiú testét, ezért csak annyit tudtam tenni, hogy rányomtam a sebre. Nem igazán voltam jó a sebellátásban, így ötletem se volt, hogy most mit kellene csinálnom. Az meg már csak hab volt a tortán, hogy Matt farkasalakban volt. Így még csak kórházba, meg sehova nem tudtam elcipelni. Mégis mi fenét fogok akkor most kezdeni vele?
- Hé, Matt, ugye nem fogsz most itt nekem kipurcanni? - kérdeztem tőle aggódó hangon, de félelem is vegyült abba. Mégha nem is ismertem, de nem szerettem volna, ha meghal. Bármit, csak azt ne. |
Matteo Scuro
Szétcincáltam az alattam lévő ellenfelet, és hálás voltam, amikor elrúgta tőlem Evelyn a másikat démont, aki már rám is akart támadni. Miután kiiktattam kezelésbe vettem a másik dögöt is, akit rám bízott a lány. Ahol értem beléharaptam és morogva kezdtem el cibálni. Végül átharaptam a nyakát, ami csak roppant. Meglepetésszerűen viszont jött még egy, és fordult a helyzet. Jókora sebet ejtett mellkasomra. Vérem csordult ki a sérülésből, amit okozott nekem a démon. Enyhén meghátráltam, és tény, hogy fájdalmamban először felvonyítottam. Dühömnek teret engedve támadtam le. Fogaim és karmaim teljesen belémélyesztettem. Őt is nehezen ártalmatlanítottam. Egyre jobban kezdtem homályosan látni. Vérveszteség ide vagy oda... Nagyon megviselt ez az összeütközés. Eldőltem, mint egy zsák és a por is felcsapódott, ahogy erőtlen testem találkozott a földdel. Tapadni kezdett bundámra a vörös nedű, ami lassan a poros felületen is meglátszott. Nem terveztem, hogy kipurcanok. Egy-két percig csak feküdtem, de nehezen erőt vettem magamon és az járt a fejemben, hogy élnem kell. Talpra álltam ismét, viszont úgy éreztem, hogy egyenlő vagyok jelenleg egy hatalmas nullával! Odavánszorogtam nehezen a lányhoz... |
Matt megfogadva a tanácsom kézen ragadt, és úgy húzott el gyors léptekel egy kihaltabb részére a vidámparknak. Ötletem se volt, hogy mi ütött belém, de ahogy most fogta kezem, furcsa érzés támadt bennem. Magam sem tudtam megmagyarázni, hogy mi ez, vagy miért érzem ezt, ezért inkább a háttérbe is szorítottam, elvégre most nem is értem rá ezzel foglalkozni. Ahogy távolodtunk a tömegtől, úgy éreztem továbbra is annak a valaminek a jelenlétét. Ez pedig megnyugtatott, hogy nem akart a mondénokra vadászni, hanem megelégedett velünk is. Nem lett volna jó, ha megtámadja az embereket, mert nem csak nagy pánik tört volna ki, de sokan meg is sérültek volna. Másrészről pedig elég macerás lett volna megoldani, hogy minden jelenlévő elfelejtse az itt történteket. Úgy tényleg szerencsénk volt.
Ahogy megérkeztünk, Matt meg is kérdezte, hogy démonok követnek-e minket, és már épp válaszoltam volna rá, amikor hirtelen megjelent kettő. Automatikusan előkaptam a szeráfpengém, készen állva a támadásra, de a fiú hátrébb terelt, hogy távolabb kerüljek a veszélyforrástól, majd átváltozott. Nem tagadom, még farkasként is gyönyörű volt, de továbbra se értem rá ezzel foglalkozni. Kemény tekintettel mértem fel a két démont, majd mikor szemem sarkából megpillantottam, hogy Matt rám néz, mintha parancsomra várna, lankadt a figyelmem, és az egyik démon célba is vett. A fiú is észrevette ezt, és megelőzte a lényt. Ezt az időt kihasználtam végre arra, hogy támadásba lendüljek.
- Anael! - kiáltottam, majd a szeráfpenge is izzani kezdett, ezzel jelezve, hogy működik, és használhatom. Többet nem is vártam, a másik démonra vetettem magam, ami éppen Matt-ot akarta hátba támadni. Mielőtt azonban elérte volna a fiú testét, egy jól irányzott rúgással hátrébb repítettem. Sajnos nem volt rajtam egy darab rúna se, így kicsit hátrányban voltam, főleg, hogy ketten is voltak. Épp emiatt kell minél előbb végezni velük, különben ha kifáradok, akkor már nehezen fog menni a harc.
- Én elintézem a másikat, ez a tiéd! - kiáltottam a fiúnak, aki éppen a másik démonnal marakodott, majd meg sem várva annak válaszát, az én célpontom felé vettem az irányt.
|
Matteo Scuro
Bólintottam egyet a tanácsra és megfogtam a lány kezét. Húzni kezdtem magam után gyors léptekkel, amíg meg nem pillantottam egy lezárt részt, amit valószínűleg felakarnak, majd újítani.
- Itt jó lesz! - mondtam fáradtan.
- Démonok? - néztem rá kérdően.
Alig kellett kiböknöm ezt a szót már jött kettő is. Eléggé tanácstalan voltam, mert nem igazán akartam átmenni kutyába. Végül hátrébb tereltem a lányt és elhatároztam magam. Úgyis árnyvadász és tudja mi vagyok... Veszteni valóm nincs! Zafír kék szemeim szikrákat szórtak és pillanatok alatt átváltoztam. Éles karmaim a földbe mélyesztettem. Kinyitottam szemeim és megint mesés kékségében pompázott. Fekete bundámon visszaverődött a napfénye, amihatására csillogott. Mit ne mondjak, még farkasként is szexi voltam. Ezzel hátranéztem az árnyvadászra, hogy kapjam a parancsot, hogy mégis mit csináljak, de megpillantottam egy démont, aki a lányra akart támadni. Én automatikusan megelőztem őt még mielőtt lecsaphatott volna és belémélyesztettem karmaim. Sokkal másabb egy ízig-vérig démonnal szembe szállni, mint egy vámpírral vagy egy másik sorstárssal... |
Amikor Matt felvázolta, hogy ő mire gondolt, csak egyetértően bólintottam egyet. Nekem még nem voltak ennyire előre nyúló terveim, egyelőre csak erre a Vikingre akartam felülni. Na meg, annyira nem is tudtam, hogy mit lehet még itt megtalálni, de a horrorház nagyon jó ötletnek tűnt. Kíváncsi voltam, hogy a mondénok mennyire tudnak megijeszteni egy árnyvadászt, jelen esetben engem. Aztán meg, szívesen kipróbáltam volna mást is, de ahogy elnéztem az eget, elég későre járt már. A nap lemenőben volt, és sugarai narancssárgává változtatták az égboltot. Igazán szép volt, de igazából elcsodálkoztam azon, hogy a vidámpark még ilyenkor is nyitva van. Mindenesetre nekünk ez most pont kapóra jött, így nem is igazán törődtem ezzel.
A sor szépen lassan haladt előre, és már majdnem mi voltunk legelöl. Újból gyerekes izgattotság áradt szét ereimben, és arcomon megint ott virított az a széles mosoly. Alig vártam már, hogy végre sorra kerüljünk. Már el is terveztem, hogy hova ülünk majd. Szépen legelölre, mert ha jól tudom, ott a legdurvább lenni, én meg természetes, hogy odamegyek. Ha már egyszer kipróbálom, akkor adjuk is meg annak a módját. Meg amúgy sem túl valószínű, hogy a közeljövőben eljutok még egyszer ide, és ki akartam élvezni minden percet, amit itt tölthetek.
Ismét lábujjhegyre álltam, és úgy leskelelődtem előre, amikor hirtelen meghallottam valamit. Nem volt túl hangos, így valószínűtlen volt, hogy más is meghallja - max Matt, elvégre a vérfarkasoknak nagyon jó a hallásuk -, de több nem is kellett, hogy rögtön elkomolyodjak. Ennyiből persze még nem tudtam leszűrni, hogy mitől vagy kitől származott a zaj, de nem tetszett. Borzongás futott végig a gerincem mentén, és minden porcikámban éreztem, hogy valami közeledik. Valami, aminek nem kellene. Adrenalin kezdett szétáradni az ereimben, és teljesen átvette az előbbi boldog izgatottság helyét. Kezemet a nadrágövemehez helyeztem, hogy szükség esetén ki tudjam rántani a szeráfpengém.
- De, igen - válaszoltam a fiúnak. - Valami közeledik - feleltem, majd hátrapillantottam, de nem igazán akartam feltűnést kelteni a mondénok között, bár azok valószínűleg nem is törődtek velünk. - Még nem tudom, hogy mi az, de szerintem el kellene mennünk innen egy kietlenebb helyre. Nem lenne jó az emberek előtt feltűnést kelteni - magyaráztam a fiúnak, miközben abban reménykedtem, hogy bármi is közeledik, az utánunk fog jönni, és nem fog itt maradni az emberek között, elvégre, ha mi éreztük őt, akkor ő is érzett minket. |
Matteo Scuro
Az oldalba bökésre csak elvigyorodtam, de nem mondtam semmit sem. Ezután lazán zsebre vágtam kezeim és úgy néztem le a lányra. A visszakérdezésre csak fáradtan sóhajtottam fel, majd belenéztem szemeibe.
- Azt hittem, hogy te szeretnél még valamerre menni. - nem szakítottam meg egy pillanatra sem a szemkontaktust és rezzenéstelen arccal beszéltem.
- Én mit szeretnék? Hm, még elmehetnénk a horrorházba. - válaszoltam mosolyogva, majd eltávolodtam tőle.
- Utána meg elmehetnénk kajálni és ha akarsz még valamit elmenni oda, és ezután hazakísérnélek! - húztam végig ajkaimon elgondolkozva ujjaimat.
- Neked megfelel? - tettem fel következő kérdésem szintén vigyorogva.
Végül befogtam a szám, de ezután figyeltem, ahogy a sor egyre jobban rövidül és kerülünk közelebb a hintához. Hagytam, hogy Evelyn gyermeteg lelkivilága kibontakozzon. Közben felnéztem az égre, és láttam, hogy megyre fokozatosan a Nap. Ilyenkor kényszerszerűen eltőr belőlem az aggódás, amit húgom iránt érzek. Én is éjszaka a sötétségben estem áldozatul és ilyenkor éled fel a legjobban a sötétség, a gonosz lelke, avagy a démonok. Magamról is jól tudom, hogy sokat szenvedtem mire megtudtam magamban szelídíteni a fenevadot. Sóhajtottam egyet ismét, és türelmesen vártam tovább elgondolkozva. Ekkor meredten kezdtem bámulni a földet, és figyeltem minden neszre. Hátra néztem, ahonnan a fura hangot hallottam. Nagyon nem tetszett...
- Evelyn... - szóltam a lányhoz.
- Nincs fura érzésed? - kérdeztem ridegen, kimérten és hatalmas komolyságot csatoltam mindehhez, ami már enyhén vészjósló lett.
Lehet megint csak én kattantam be. Lehet mindenfélét beképzelek, viszont sehol semmi. Erről az jut eszembe, hogy mindent meghallok, amit nem kéne, mint például, amikor szomszéd dug a feleségével és azok a hangok... Meg a veszekedések! Sokkal érzékenyebben érintenek az ilyen hatások... Mármint nem a dugás, hanem a hangok és a szagok. |
Már izgatottan vártam arra, hogy mielőbb sorra kerüljünk, és kipróbálhassam a Vikinget, így nem is igazán figyeltem arra, hogy Matt mit csinál mellettem. Az persze feltűnt nekem is, hogy eléggé jól szemügyre vette minden porcikámat, de annyira boldog és izgatott voltam, hogy ezek teljesen elnyomták azt. Lábujjhegyre álltam, és úgy nyújtozkodtam, hogy lássam, hogy halad elől a sor, de mielőtt komolyabban bármit is meg tudtam volna állapítani, egy hangot hallottam magunk mellől, majd Matt kezét éreztem meg magamon, ahogy hátrébb húz. Kíváncsian kaptam a fejem felé, hogy kiderítsem mi történt, amikor megpillantottam egy kisgyereket. Kedves mosolyra húztam ajkaim, és úgy pillantottam fel annak apukájára.
- Ugyan, semmi gond, menjenek csak - válaszoltam neki kedvesen, miközben figyelmen kívül hagytam azt, hogy Matt barátnőjének nézett. Jobban belegondolva, valószínűleg tényleg úgy nézhettünk ki, mintha randin lennénk, ami vicces volt, tekintve, hogy ez minden, csak az nem volt. Még csak nem is ismertem Mattot, pár órája találkoztunk mindössze, szépen is nézne ki, ha már rögtön randin lennénk. Azért ennyire nem voltam olcsó nő.
- Nem gond, persze, hogy nem - válaszoltam a fiúnak, majd mikor olyan furán mondta ki a szórakozni szót, csak oldalba böktem, hogy fejezze be, de különösebben nem akartam reagálni semmit. Utána pedig szerencsére már rendesen beszélt, úgyhogy nem tudtam hova tenni az előbbi furcsaságát.
- Hát - gondolkoztam el a fiú következő kérdésén, miközben előrébb haladt a sor. - Felülünk még egyre? - néztem a fiúra. - Miért, te mit szeretnél csinálni? - kérdeztem tőle, de már ahogy kimondtam ezt a kérdést, tudtam, hogy nem kellett volna. Csak reménykedtem abban, hogy a fiú nem fog semmi rosszra gondolni. |
Matteo Scuro
A pajkos mosolyra kikerekedtek szemeim. Úgy néz ki, hogy nagyon jó úton járok... Hagytam, hogy megfogja a kezem és a hintához rángasson. Nem nagyon voltam ennek a játékosságnak a híve, vagyis de... Csak az ágyban. Lehet ha szerencsém lesz ott folytatjuk. A sorban álldogálva a lányt kezdtem el tekintetemmel végig bejárni. Minden porickáját szemügyre vettem. Nem zavart, ha feltűnő... Ekkor egy kisgyerek nekem jött hátulról és lepillantottam a kisemberre. Mosolyogva állítottam fel a kislányt, majd szüleire néztem. Ők is csak mosolyogtak ránk.
- Ha gondolják... - húztam el Evelyn-t, hogy előre engedjük őket.
- Menjenek előre, mi ráérünk! - mosolyogtam.
Igazából azért is mondtam, mert este sokkal veszélyesebb a terep. Mi meg csak megtudjuk magunkat védeni egy-egy kellemetlen társaságtól, de egy egyszerű ember nem! Én is így lettem szörnyeteg... Annyi szerencsém volt, hogy nem téptek széjjel és pár heggel megúsztam és azzal, hogy vérfarkas lettem. Végül a szülők hangja zökkentett ki gondolataimból.
- Köszönjük, reméljük a barátnődnek sem gond és nem esett zokkon! - ennyit felelt az apuka, amire csak fejemet kezdtem csóválni.
Lassan az árnyvadász füléhez hajoltam és ennyit suttogtam.
- Remélem, nem gond! Nem akartam, hogy sírás legyen a vége, de a kiskölyök nagyon akart jönni... Szórakozni! - fejeztembe sejtelmesen mondatom.
- Szóval akkor első hinta, és utána mit tervezel? - kérdeztem mosolyogva. Most sokkal normálisabb voltam a kelletténél, ami még nekem is fura volt! |
Amikor a fiú a kezembe nyomta a jegyet, még izgatottabb lettem, mint eddig voltam, ami a tetőfokára hágott, miután be is léptünk. Tisztában voltam azzal, hogy úgy viselkedtem, mint egy tizenéves kislány, de nem tudott érdekelni. Tényleg régóta az volt a vágyam, hogy ide eljöhessek valakivel, de magam sem számítottam arra, hogy ilyen hirtelen, és pont Mattal, egy alvilágival. Ez azonban már abban a pillanatban sem számított, amikor kiderült, idejövünk. Örültem a fejemnek, és hálás is voltam neki, amiért pont sikerült eltalálni a vágyamat.
Egy jó ideig azonban nem is mozdultunk sehova, mert én még mindig csodálkozva, örömtől telve pillantgattam körbe, azon tanakodva, hogy mit próbáljak ki először. Végül a fiú kérdése rántott ki az ámulkodásból. Boldogan pillantottam fel rá, és pajkos mosolyra húztam az ajkaim, majd véletlenszerűen ráböktam egy jobb oldali hintára, ami nem más, mint a Viking volt.
- Menjünk oda először! - feleltem, majd meg sem várva a fiú reakcióját, megragadtam annak kezét, és elrángattam a kiszemelt hintához, ahol be is álltunk a sorba. |
Matteo Scuro
Amikor megérkeztünk elengedtem a kezét és értetlenül néztem rá, amiért így reagált erre a gesztusomra. Komolyan olyan, mint egy kislány. Valamilyen szinten a húgomat véltem felfedezni benne, és ez kicsit zavart. Most kivételesen én is zavarba jöttem kicsit, és elpirultam halványan. Beletúrtam sötét hajamba, majd megköszörültem a torkom, és elindultam a bejárathoz. Vettem egy-egy jegyet, és az egyiket a lány kezébe nyomtam.
- Tessék! - sóhajtottam.
- Mivel kezdjünk? - kérdeztem vigyorogva.
Nem nagyon szoktam zavarba jönni, viszont ez kicsit váratlanul ért. Legalább rideg, nőcsábász és egómániás természetemmel tudom leplezni. Ez ritka pillanatok egyike, de ettől függetlenül még mindig meg volt a tervem, amit nem akartam eldobni... Legalább plusz egy pont nekem, hisz nem kellett sok ész, hogy tudjam beletrafáltam Evelyn ízlésébe, vagy mi a szösz.
- Nos? - kérdeztem rá újra, hisz csak ámúldozott és nézelődött, mint aki sosem járt itt. Végén kiderül, hogy nem is idevalósi! |
Eléggé hirtelen ért, hogy a fiú átkarolta a vállamat, majd aztán hogy a kezemet ragadta meg, és nem mondom, hogy nem nőtt miatta a zavarom még jobban. De ez nem azért történt, mert akartam volna tőle valamit, esetleg tetszett volna, hanem mert nem voltam ahhoz hozzászokva, hogy egy férfi ilyen közvetlenül viselkedjen velem. Viszont nem akartam hülye libának tűnni előtte, úgyhogy úgy döntöttem, figyelmen kívül hagyok minden potenciális érintkezést, és jól érzem magam. Aztán meg, kedvem lett volna megkérdezni, hogy hova akar vinni, de inkább úgy döntöttem, hogy meghagyom meglepetésnek. Nem sokára oda is értünk a célhoz, ami nem volt más, mint a vidámpark. Még csak a bejáratnál álltunk, de nekem rögtön felcsillantak a szemeim, és gyerekes öröm áradt szét bennem. Hiába voltam már Londonban jó ideje, a vidámparkban még soha nem jártam. Eleinte azért nem, mert minden percemet az edzéssel kellett eltöltenem, későbbiekben pedig nem volt kivel. Josh nem akart eljönni velem, egyedül pedig nem volt kedvem, így végül nem lett semmi az egészből. Most azonban itt voltam végre, és akaratlanul is, de nagyon izgatott lettem.
- Tényleg idejöttünk? - kérdeztem kicsapanó örömmel a fiútól. Szemeim csak úgy csillogtak a boldogságtól, ha akartam se tudtam volna elrejteni, hogy mennyire örülök. Lehet, hogy most hülyének és gyerekesnek fog tartani Matt emiatt, de nem tudott érdekelni. Egy régi vágyam válik most valóra. |
Evelyn Heallight & Matteo Scuro |
[14-1]
| | |
|
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
