Az oldal lényegében a Végzet Ereklyéi című könyvsorozatra épül. Mint ahogyan az eredeti történetben, úgy itt is találkozhattok az éjszaka gyermekitől kezdve, a tündérek népéig bárkivel, akivel csak szeretnétek.
Az oldal annyi különbséggel fut, hogy itt minden olyan szálat kiveszünk, ami a könyvekben történt, vagyis a Kör soha nem alapult meg, nem született se Sebastian, se Clarissa és még sorolhatnám. Az itteni egy teljesen normális árnyvilág, ahol a Luke féle szövetség nélkül is minden rendben zajlik tovább. Ezzel csak azt szeretnénk, hogy ami itt szerepezések folyamán lezajlik, az csakis a TI történetetek legyen, ne pedig Cassandráé, aki megírta ezt a fantasztikus mesevilágot. Annyit kérünk tőletek, hogy legyetek eredetiek, ugyanakkor az alapsztorihoz hűek. Aki pedig esetleg nem ismeri a sorozatot, az se keseredjen el, hiszen ezek a változtatások pont azért jöttek létre, hogy bárkik kedvük szerint csatlakozhassanak, akiket egy kicsit is érdekli milyen lehet belebújni egy árnyvadász, vámpír,vérfarkas vagy tündér bőrébe.
További információkért kattints a történet menüpontra, vagy csak chatbe írj, és mi amint tudunk, válaszolunk.
Ha tetszett a könyv, vagy csak megragadta a fantáziátokat a leírás, ne habozzatok! Csatlakozzatok és legyetek részesei ennek a világnak ti is!
By.: Dea & Suz
Másegyéb
Szerkesztők:
Dea & Suzuna & Astier
Tagok: 16
Karakterek: 45
Fiúk: 23 || Lányok: 22
Születésnapok:
|
Macy Abigail Eddinger |
Június 28. - 19 éves lesz |
>> |
|
Matteo Scuro |
Július 23 - 23 éves lesz |
>> |
| | |
|
|
|
|
Témaindító hozzászólás
|
2015.05.05. 21:08 - |
Scarlett Hope Nightlight & Daniel Nelson
* Zárva |
[8-1]
Scarlett Hope Nightlight
Unottan a pengém élével szórakoztam. Mindent hidegvérrel szoktam csinálni és nem hagyom, hogy felbőszítsen. Eleve megszoktam, hogy a termettel cukkolnak. Ha neki ettől lesz teljes az élete még mielőtt lekaszabolom, akkor tessék! A pincérnős témára felnevettem jóízűen.
- Az is azért volt, mert szerencsétlen idióta vagy és képtelen vagy bárkit is megharapni! - vágtam vissza gúnyosan.
- Töketlen bunkó balfácán! - vigyorogtam ugyanúgy, de szemeimmel, ha ölni lehetett volna, akkor ez a tag már halott lenne.
Erre odasétált hozzám és, amikor gúnyos vigyorral a pofáján lehajolt hozzám és tagolni kezdte a hobbit szót. Hát, én konkrétan lefejeltem. Ekkor elmormogtam pengém drágalátos nevét, majd a földre került csávónak a derekára ültem és torkához szegeztem.
- Meglepetések embere vagyok! - végül torkáról áttértem az arcára és belemélyesztettem pengém. Lassan húzni kezdtem egy csíkot, hogy meg is látszódjon a cukifiú arcán.
- Jó lenne, ha nem becsülnél le! - vigyorogtam és érintettem össze a homlokunkat.
Lemásztam róla ezután és lenézően néztem rá. Szánalmasnak találtam...
- Már rég kipurccantál volna, de ha továbbra sem fogod be, akkor esküszöm, hogy kasztráltatlak és a farkaddal fojtalak meg! - morogta, de a penge ugyanúgy a kezemben pihent és csorgott le róla az a pár csepp vér.
- Érthető voltam? - tekintetem két másodpercre rávetettem, de utána el is vettem onnét. Semmibe sem nézem ezt a tökkel ütött démont. Ez még az árva léleknek sem tudna ártani, mert bugyuta úgy, ahogy van!
- Na de én inkább lépek, pá! Ha erősebb lettél és tökösebb, akkor összemérem veled az erőm! Így nem tudok veled semmit sem kezdeni! - roppantottam ki a nyakam és ásítottam egyet.
- Kösz a kaját! Te állod, én csak loptam belőle! Szóval spuri vissza az étterembe! - indultam el és vigyorodtam el a végére, mikor újra visszanéztem a vámpírra.
Ezzel el is indultam vissza az intézetbe. Megcsináltam a szokásos rutint és pillanatokon belül rám talált az álom puha ágyamban. Erősebb ellenfelet kéne keresni! Ez volt az nap éjjel az utolsó gondolatom...
/Kör lezárva és Scarlett off./ |
Daniel Nelson
Kicsit feldühített, ahogy ott ette előttem a kajámat, amit én ugyan nem bírtam megenni. Cinikusan felkacagtam, ahogy a nyakát kezdte el mutogatni. Ez egy piszok árnyvadász - esett le a tantusz. Kíváncsi lettem volna az emberek reakciójára erre a kis műsorra, de nem volt időm végignézni rajtuk ugyanis a kis csaj kirángatott az étteremből egy olyan részre, ahol szinte madár sem járt. Zsebre dugtam mindkét kezem és úgy mosolyogtam le a lányra, ki alig lehetett meg 160 centi.
- Eltévedt az árnyvadászok hobbitjuk? - cukkoltam a magasságával, aztán leesett, hogy az árnyvadászok lehet nem is ismerik a filmeket, így inkább elmagyaráztam neki: - Van egy film a Gyűrűk ura - tuti nem ismered- , de abban vannak a törpöknél kisebb lények, na ők a hobbitok.
Tudtam, hogy ezzel még jobban felidegesítem, de szerettem gúnyos megjegyzéseket tenni az emberekre. Talán valamiféle hobbinak is tekinthetném már. Kíváncsi voltam a reakciójára, egyáltalán nem féltem tőle, hiszen ekkora termettel és izommennyiséggel nem hiszem, hogy bántani tudott volna.
- Tudod Hobbit, elég vicces volt az előbbi kis műsorod, de ha vért kívánnék akkor a pincérnőt ittam volna már rég - jegyeztem meg. Lassan odasétáltam hozzá, majd lehajoltam úgy, hogy fejünk egy vonalba legyen. A leggúnyosabb vigyoromat vettem magamra mielőtt újra megszólaltam: - Hob-bit. |
Scarlett Hope Nightlight
Összefontam mellkasom előtt kezeimat és felhúzott szemöldökkel figyeltem a srác kínlódását. Kezdtem egyre jobban elvigyorodni... Már majdnem elnevetettem magam. Ez aztán egy idióta vámpír! Nyilvános helyen ilyet produkál. Teljesen normális. Ez egy pupák! Lábammal egy felvett ritmussal kezdtem dobolni, majd amikor végre visszajött szerény körömbe az illető csak felültem az asztalra és ölembe vettem az ételt. Bekaptam egy két falatot, de ezután a csávó felé nyújtottam.
- Értem, és kérsz még belőle? Annyira finom... Ez a hús is mesés. Élvezet, ahogy szétmálik a számba és a fűszerezése is tökéletes! - vigyorogtam gúnyosan.
Ezzel leraktam a tányért vissza az asztalra, és merő gúnnyal a hangomban megszólaltam.
- Olyan melegem kezd lenni! - húztam el felsőm nyakát, hogy látszódjon hófehér bőröm.
- Neked nincs? - kérdeztem mosolyogva. Próbáltam húzni az idegeit... Az ösztöneit!
Ekkor jött nálam a csúcs. A magas labda! Úgy döntöttem le is ütöm.
- Szerintem amúgy tudom, hogy neked mi kell! - ugrottam le az asztalról és álltam lábujjhegyen, miközben füléhez hajoltam.
- Egy szép kis nyak, amibe fogaidat mélyeszheted... Egy kis vörös nedű! - suttogtam kihívóan, majd eltávolodtam tőle és szemeibe néztem.
- Játszani akarok! - ráncigáltam ki az étteremből, és előkaptam a pengém.
- Mit szólnál fogócskához? - forgattam meg kezemben kedvenc fegyverem. |
Daniel Nelson
Próbáltam leküzdeni a hányingert, nem szerettem volna pont itt kidobni a taccsot. Egy lány lépett oda hozzám, kinek hosszú, sötét vörös haja volt. Hazudik. Túl zavarban volt ahhoz, hogy igaz legyen, ha tényleg az apja étterme lett volna, akkor nem lett volna zavarban. Teljesen nem bírtam rá odafigyelni ugyanis lefoglalt az, hogy az étel bennem maradjon. Nyeltem egy nagyot, ami miatt sűrű köhögőroham tört rám.
- Nem, minden rendben - mosolyogtam a lányra cinikusan - Nálam ez az öklendezés, amolyan kifejezés, hogy az étel ínycsiklandó - folytattam gúnyosan.
Végig mértem a lányt, nem lehetett egy magas teremtés, szinte ülve magasabb lehettem nála. Idomai talán nem voltak olyan fejlettek, mint az előbbi pincérnőnek, viszont valamiben másabb volt.
Éreztem, ahogy a gyomromban forog az előbb lenyelt étel és, hogy még mindig nem szoktam hozzá az emberi ételekhez, szóval a szememet levettem a lányról és a férfi mosdót kezdtem el keresni. Miután megtaláltam mindent otthagyva siettem be a helyiségbe és az első üres wc fölé görnyedtem. Öklendeztem párat mire kijött belőlem az az egy szem krumpli, de örültem is neki. Odacsoszogtam a csaphoz , hideg vizet engedtem a két markomba és megmostam az arcom. Miután valamennyire lenyugodtam visszabattyogtam az asztalomhoz, ahol a lány még mindig ott állt.
- Elnézésedet kérem - hajoltam meg még mindig gúnyos vigyorral az arcomon - Túl finom volt az étel. |
Scarlett Hope Nightlight
Átlépve a félelmemet, amit maga az emberek keltettek bennem csak elővettem kedvenc könyvemet és olvasni kezdtem. Kizártam a külvilágot. Teljesen belemélyedtem olvasmányomba, de ekkor megpillantottam egy férfit. Megpillantottam ahogy öklendezik, amire felvontam a szemöldököm. Most odamenjek? Tuti, nem ember ez az ipse! Hamar leszűrtem a dolgot. Gondolkoztam egy darabig, de végül erőt vettem magamon. Fegyvereim nálam vannak és egy pillanat alatt elő tudom szedni a pengém, ha kell. Felálltam, majd megigazítottam a ruhám és a férfihoz mentem.
- Mi a problémád azzal? - böktem fejemmel az ételre.
Valamit hazudnom kéne? Igen, meg lehet. Szánalmas, hogy saját magammal kezdtem kommunikálni, hogy mitévő legyek, majd megint megszóltam zavaromban.
- Apámé az étterem, és ezért zavar, hogyha valakinek nem ízlik a főzte! - hazudtam fapofával mi tagadás, de ettől jobb nem jutott eszembe. Ki kell derítenem, hogy valóban vámpír-e, hisz nekik van problémájuk az emberi táplálékkal. Ha vámpír biztos elcsalogatom és lehet kipróbálom a jól megélezett Tenebris-szemmel... Vagy ostorozzam meg? Hm, most kicsit lehet agresszív vagyok, de nagyon jól esne már egy kis izgalom! |
Daniel Nelson
Az állandó nap sütés végett egész nap nem tudtam kimozdulni a klán székhelyéről. Természetesen, amint lement a nap siettem is ki az utcára, hogy megtudjam mozgatni végtagjaimat rendesen. Jól esett a friss tavaszi levegő, melyben virágok illatoztak. Motorommal megálltam egy sima emberi étterem előtt, gondoltam újra megpróbálok emberi ételt enni, hátha most jobban tűröm, mint az előző hónapban.
Szőke hajamat most is hátrazseléztem a szokásos módon, amit kicsit szét is túrt a szél, de jobb kezemmel beletúrva rendbe is hoztam. Besétáltam az épület ajtaján, majd helyet foglaltam egy sarokban lévő asztalnál. Legalább nem lássák ha öklendezek.
A pincérnek rendelésképp csak annyit adtam le, hogy valami finomat és ehetőt hozzon. Nem voltam az a válogatós típus és nem akartam azzal fecsérelni az időt, hogy kiválasszam mit óhajtok. Nekem mindegy csak valami emberi kaja legyen. Az ételemet már egy pincérnő hozta ki, kire bájosan rámosolyogtam és megköszöntem neki. Egy pillanatra eltanakodtam, hogy milyen lehet a vére íze.
Az előttem lévő tálon valami salátával díszített hús volt sült krumplival. Elvettem egy szem krumplit, talán a legnagyobbat az egész tálról.
- Na hajrá - bátorítottam magam, majd gyorsan bekaptam. Elkezdtem rágni és hát nem a legjobb volt. Emberként biztos ízlett volna, de így vámpírként émelyítő volt. Kezemet egyből a szám elé kaptam nehogy kijöjjön onnan valami. |
A gyilkosság után természetes, hogy drága személyem egy intézetben kezdett élni. Mindennap maga a dögunalom volt és magányosan tengődtem. Jogos, néha napján sikerült pár démont megölni kedvenc szeráfpengémmell, szerény Tenebris-szel (így nevezte el a pengjét). Szimplán ennyi volt az izgalom az életemben. Eléggé szomorú, hogy ennyire egyhangú minden körülöttem. Végül magam sem tudom miért, de egy étteremnél kötöttem ki. A megérzéseimre hallgattam, de miért is?! Mégis milyen megérzés ez? Talán kellene kicsit szocializálódnom? Ugyan... Ezzel vállat rántva beléptem és leültem egy asztalhoz. Néztem a sok nyáladzó párocskát.... Már a hányinger kerülgetett és étvágyam is elment. Jézusom, hova kerültem? Egyáltalán minek jöttem ide? Megigazítottam a szoknyámat gyorsan, de pár perc múlva megjelent a pincér. Szokásosan felvettem egy kislányos műmosolyt és motyogtam neki, hogy egyelőre semmit sem kívánok rendelni. Hirtelen megfordult néhány kérdés az agyamban. Vajon errefelé démonok vannak? Ezért jöttem ide? Lassan nem tudom, hogy becsavarodni készülök vagy tényleg árnyvadász ösztön, amit érzek. Ez az életem.... Lehet tényleg agyamra ment a sok tréning és fegyverforgatás. Kecsesen keresztbe tettem lábaim, majd felsőm ujját kezdtem gyűrögetni. Feszélyezve éreztem magam a sok ember miatt. Jöjjön ide valaki már én előre tudtam, hogy melegebb éghajlatra küldöm! |
Scarlett Hope Nightlight & Daniel Nelson
* Zárva |
[8-1]
| | |
|
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
