Az oldal lényegében a Végzet Ereklyéi című könyvsorozatra épül. Mint ahogyan az eredeti történetben, úgy itt is találkozhattok az éjszaka gyermekitől kezdve, a tündérek népéig bárkivel, akivel csak szeretnétek.
Az oldal annyi különbséggel fut, hogy itt minden olyan szálat kiveszünk, ami a könyvekben történt, vagyis a Kör soha nem alapult meg, nem született se Sebastian, se Clarissa és még sorolhatnám. Az itteni egy teljesen normális árnyvilág, ahol a Luke féle szövetség nélkül is minden rendben zajlik tovább. Ezzel csak azt szeretnénk, hogy ami itt szerepezések folyamán lezajlik, az csakis a TI történetetek legyen, ne pedig Cassandráé, aki megírta ezt a fantasztikus mesevilágot. Annyit kérünk tőletek, hogy legyetek eredetiek, ugyanakkor az alapsztorihoz hűek. Aki pedig esetleg nem ismeri a sorozatot, az se keseredjen el, hiszen ezek a változtatások pont azért jöttek létre, hogy bárkik kedvük szerint csatlakozhassanak, akiket egy kicsit is érdekli milyen lehet belebújni egy árnyvadász, vámpír,vérfarkas vagy tündér bőrébe.
További információkért kattints a történet menüpontra, vagy csak chatbe írj, és mi amint tudunk, válaszolunk.
Ha tetszett a könyv, vagy csak megragadta a fantáziátokat a leírás, ne habozzatok! Csatlakozzatok és legyetek részesei ennek a világnak ti is!
By.: Dea & Suz
Másegyéb
Szerkesztők:
Dea & Suzuna & Astier
Tagok: 16
Karakterek: 45
Fiúk: 23 || Lányok: 22
Születésnapok:
Macy Abigail Eddinger |
Június 28. - 19 éves lesz |
>> |
Matteo Scuro |
Július 23 - 23 éves lesz |
>> |
| |
|
|
|
Témaindító hozzászólás
|
2015.05.02. 16:48 - |
Reed Devante Dolmbar és Jennet Ravenstein |
[26-7] [6-1]
Nem mondom, ilyen gyorsan eddig csak nagyon kevés embernek sikerült leráznia. Csak álltam a cselekmények közepében és hallgattam egészen addig amíg a lány anyja el nem rángatta Jennettet. Fél kézzel intettem egyet, majd visszaindultam a moziba. Nos, meg nem tudtam volna magyarázni, hogy mi lehetett az előbbi jelenet, csak annyit tudtam, hogy Jack már keresett az épületen belül. Miután megnyugtattam arról, hogy nem csináltam a tudta nélkül semmi hülyeséget és beszámolt a filmről ott is hagytuk a mozit és természetesen - ahogy gondoltam -, elrángatott a gyűlésre.
/Jennet & Reed kör lezárva/ |
Anyám csak egy elnézést mondott Reednek, ez nála egy nagy áttörés.
- Mond csak anya... - kezdtem szinte nyugodtan - Mit keresel te itt? - néztem rá kikerekedett szemekkel.
- Épp erre jártam - mondta, csak közbe megremegett az orcimpája. Tipikus. Hazudik, és elárulja az orra. Mindenesetre úgy tettem, mintha elhittem volna neki. Végül inkább elmondta. - Na jó, követtelek. Olyan régen voltunk már együtt valahol, gondoltam elmehetnénk valahová - ragadta meg a karom, én pedig mosolyogva megráztam a fejem anya hülyeségén. Engedtem, had húzzon, csak még vissza fordultam Reedhez.
- Bocs, csak ilyenek az anyák... Majd még találkozunk! - intettem neki, majd anya tovább ráncigált, és ha nem engedtem volna neki, valószínüleg egy helyben álldogáltunk volna. De valahol mélyen megnyugtatott, hogy anyám végre nem írtózik tőlem. |
- Hát az valóban nem egy hosszú idő. - mondtam kissé meglepetten pislogva rá. Igazából arra számítottam, hogy néhány hónapot mondd... nem azt, hogy egy hetet. Én ezért hozzá képest veteránnak számítottam: hét hosszú év egy redvás átokkal a nyakadon. Nem tudom melyik is a jobb... vámpírnak lenni, vagy vérfarkasnak. Már épp tettem volna fel mégegy kérdést neki, mikor hátrafordult. Másfél lépés után megálltam, mikor már egy ő rá igencsak hasonlító nő állt meg vele szembe. Az anyja volt, mint az később kiderült, viszont azt a megvető pillantást amit rámvetett, azt nehéz volt figyelemkívül hagyni. Megkapartam a torkom és letekintve a nőre összefontam a mellkasonom előtt a kezem.
- Hölgyem, megnyugodhat... az égadta világon semmi közöm nincs a lányához és nem akarok tőle semmi rosszat. És megköszönném, ha nem nézve úgy rám mint aki a valagából rángatott ki. - mondtam a tőlem tellhető legnagyobb nyugalommal. |
- Nem régóta. Hmm... kb. egy hete? Vagy több, nem tudom igazán... - válaszoltam Reed kérdésére. Nem igazán nagy a beszélőkém, nem tudtam feldobni egy jó témát. Csak sétáltunk egymás mellett. Hirtelen hátulról egy hangos kiabálás ütötte meg a fülemet. Mintha...Mintha az én nevemet mondta volna. Hátrafordultam, majd egy futó, rövid, vörös hajú, karcsú nőt pillantottam meg. Anyám... Mi a jó francot keres ez itt? - Mi a.... - de már óda is ért, megvetően vizslatta Reedet.
- A barátod? - na itt elszakadt a cérna.
- Nem anya! - csattantam fel - Úristen, mit keresel itt? - nem értettem miért van itt, vagy hogy egyáltalán miért van itt. |
- Hát igen. Vámpíroknál ez sűrűn előfordul. - mondtam teljesen semleges arccal. Nem egyszer láttam már vámpírt szénné égni a napon és nem egyszer láttam vámpírokat akiket a napfénnyel kínoztak. Az ismertségi köreimbe mindig is tartozott néhány elvetemült alak - nem mintha túlságosan zavartattam volna magam a társaságukban. Nem volt tiszta a kezem... viszont ezt nem kellett senkinek tudnia.
- Jack tőlem azt csinál amit akar. - sóhajtottam fel a szemem sarkából a lányra nézve. - Nem az anyám, de mégcsak az apám se. Nem tartozok neki elszámolással a tetteim után. Ha nekem itt van kedvem lenni, veled akkor én itt leszek. És ebben ő sem fog megakadályozni.
Igazából, a lányak biztosan igaza volt abban, hogy Jack ki fog akadni. Valószínűleg elakart volna rángatni a falka megbeszélésére, mert nekem jobb volt a beszélőkém mint az övé. És jól tudta, hogy ha én nem lennék, nő neki esélye sem lett volna a falka körein belül mozogni. Hiába, jobb ha az ember megtudja magát játszani és adni a jófiút.
- De mondd, - lenéztem rá - mióta vagy vámpír? Nem hiszem, hogy régóta... Az újoncokon kívül nem sokan elegyednek szóba egy farkassal. És a vének még csak meg sem próbálnak kimenni a napra. |
- Apám már nincs az élők soraban...Elégett - mondtam apámról, bár azt nem említettem meg, hogy én löktem ki a napra. Az már részletkérdés. Kicsit meglepett, amikor Reed felajánlotta, sőt kijelentette, hogy hazakisér, de tőlem aztán. Kell a társaság. - Hát jó, mennyünk... - mondtam, majd elindultam Reed mellett. - Jack majd kiakadt, amiért leléptél velem - vigyorogtam rá. |
Felvontam a szemöldököm a válaszának hatására. Nem gondoltam volna, hogy van valaki rajtam kívül akit az apja tett azzá, ami. Kifújtam a levegőt, és kesernyésen felnevetve összefűztem a mellkasom előtt a kezeim.
- Ne aggódj... az apák már csak ilyenek. Nekem elhiheted. - csúsztattam végig a kezem úgy a tarkóm oldalán, hogy végül a hajamba túrtam. - Az én apámról is tudnák mit mesélni. - fordítottam oldalra a tekintete. A hülye fasz. Játsza az agyát, a családját hűn szerető és védelmező férfit. Aztán ki hagyott magára elsőnek? Hát persze, hogy ő. De az csak hagyján. Úgy gondolta nem tanulok a szavakból. Horkantottam egyet és visszanéztem a lányra.
- Hazakísérlek. - mondtam. Nem kérdeztem, ez egy kijelentő mondat volt és nem is vártam el rá - Tudom milyen egy új és szokatlan világba belecsöppenni. Egyedül sosem jó. |
- Ja... - mondtam mikor Reed odajött hozzám. Valamiért nem lepődtem meg rajta. - Drága jó apám a ludas... - mondtam indulatosan. Mindig megtelek dühvel és bánattal amikor az apámról beszélnek, vagy beszélek. Utálom, amiért ilyenné tett. Ilyen szörnyeteggé. De földolgozom, majd valahogy. Lehúzok a föld alá és lemondok az élet apró örömeiről, mint például a család meg ilyenek... Olyan egy barom vagyok. Itt rinyálok egy idegen embernek, amikor élhetném az életem. Többé kevésbé. Na jó, kilátástalan a helyzetem, de majd megszokom. Előbb vagy utóbb. Kicsit furán festhettem ki, ahogy vagy két percig áldogálok és vitatkozom magammal, a legtöbb járókelő azért megbámulta a szinte bebugyolált lányt, és a mellette ácsorgó pasit. Már majdnem odaszóltam nekik, hogy mit bámulnak, de inkább kifújtam a levegőt és Reedre néztem. - Hogyan tovább? |
Felvontam az egyik szemöldököm, mikor a lány otthagyott. Nem épp a legbizalomgerjesztőbb volt az ahogy lelépett, elvégre ki mondd olyanokat, hogy mindenkinek jobb? Az öngyilkosjelöltek és talán néhány önbizalomhiányos ember. Vettem egy mély levegőt és megvártam míg kimegy a mozi ajtaján. Régebben nagyon sokat tudtam volna beszélni az érzésekről, viszont a mai napokra az empátiám nagyrésze elmúlt vagy csak szimplán nem érdekelt mások érzelemvilága. Ezért is lepődtem meg magamon akkor, mikor a lány után mentem.
- Hé, Jennet! - lépegettem a lány mellé, akit nem volt túl nehéz kiszúrni a a többi polgár közül. Valószínűleg nem sok vérfarkas mert volna a lány után... főleg nem mikor már tudják róla, hogy vámpír. - Új vagy ugye? - kérdeztem oldalra pillantva rá. - Mármint... Nemrég változattak át? |
- A fajtám... Ez a baj, úgy általánosságban - mondtam, a többire nem is válaszolva. - De igazad lehet, jobb, ha lelépek. Mindenkinek jobb - jegyeztem meg, meg feldobtam a sálam, és elindultam a kijárathoz. Igen...A fajtám a baj. Egy újszülött vámpírn még nehezen dolgozi föl az ilyeneket. Aztán ott az a vérdolog. Igen, legszívesebben vértavat csináltam volna a bent ülőkből, de mégsem mondhatom azt, már reggeliztem, bocsi. Mindegy is. Hazamegyek drága jó édesanyjámhoz, és ijeszgetem egy kicsit. Max kitaszigál a napra, és vége a rémálomnak. Hé! Az nem lehet, hogy álmodom? Mondjuk az elég hosszú álom lenne, így el is vetem az ötletet. Tenyérrel löktem ki az üveg ajtót, kicsit meg is ferdült. Nehezen tudom kontrolálni az erőmet, főleg, ha dühös vagyok. Elkönyvelhetjük kamaszkori lázadásnak is, bár nem tudom. Segítséget kéne kérnem. Mondjuk egy klántól, vagy mit tudom én. Az lenne a legjobb, úgymond teljes életet élni a föld alatt a magamfajtákkal. Igen, úgy a legjobb. Zsebre dugott kézzel dőltem neki a moziajtó melletti falnak, majd lecsúszva leültem a hideg kőre. Egy gyerek nézett rám, tekintete tele szánalommal, és sajnálattal. Igaza lehet. Talán úgy nézhetek ki, mint egy kéregető. Ezen nevettem egy kicsit, majd éreztem, hogy a szemem bevizesedik. Letöröltem a könnyeket, majd újult erővel álltam föl. |
Megkapartam a torkomat és a lányra tekintettem. Nem annak a fajta vámpírnak ígérkezett, aki túl sok komplikációt okozna az életemben.
- Szokásom komolyan venni az ilyen kis csipkelődéseket, szóval fejezzük be még mielőtt elkezdenének, rendben? - kérdeztem felkelve az asztaltól, magam után betolva a székemet, ami csikorogva csúszott a helyére. - Tudod, farkastermészet. - vigyorodtam el féloldalasan és megigazítottam a nyakamon átdobott sálat. Letekintettem a jobb kezemen lévő órámra, majd a lányra tekintettem.
- Lassan vége a filmnek. - jegyeztem meg Jennetre tekintve. - Jobb lenne ha mennénk, vagy mennél. Nem szeretném megvárni, míg Jack rájön arra, hogy mivagy. Ő nem igazán szíveli... a fajtád. |
A pasi nekem szegezte a kérdést.
- Hát, hogy őszinte legyek, nem vagy éppen rózsa illatú - mosolyogtam rá, majd lejebb bontottam a sálat, így látszódhatott a mosolyom. A következő mondatát pedig elkönyveltem valami kis visszaszúrásnak, de nem i igazán figyeltem a hangsúlyára, inkább viccesre vettem a figurát. Felemeltem a karom, majd beleszippantottam a levegőbe. - Ahh, megnyugodtam. Csak magadat érzed, semmi több - kezdtem a sértésekből álló szócsatát, és reméltem, Reed is belemegy a játékba. És azt is reméltem, hogy egyáltalán játékként fogja majd föl. |
Felvontam a szemöldököm mikor a lány olyan sietősen távozott a mosdóba. Ekkor már világossá vált számomra, hogy kivel - avagy mivel -, van dolgom. Jennet vámpír volt.
Sóhajtottam egyet és hátradőltem a székemben. a vérfarkasok azon körét gyarapítottam akiknek nem volt bajuk a vámpírokkal elvégre az anyám is az volt és jól tudtam, hogy köztünk is vannak normálisak és kevésbé normálisak. Úgy mint köztünk, lükantrópok közt.
- Ennyire büdös lennék? - néztem fel a lányra ahogy az visszajött hozzám. Az arcomon vigyor ült, ami könnyen grimasznak nézhető volt. - Pedig reggel is fürödtem... - felraktam az asztal lapjára mindkét kezem és az ujjaimmal dobolni kezdtem.
- De legalább most már magyarázatot is adtál a sálakra... mert neked is van szagod ne aggódj, szivi. - a falapot néztem amin az ujjaim ütemesen táncoltattam, csak a szemem sarkából figyeltem Jennetre. Annyit azért megtanultam az évek alatt, hogy a legtöbb vámpír nem egy jámbor teremtés. Volt már dolgom egyel-kettővel és most egyáltalán nem hiányzott a felfordulás. |
- Arról, új divatról... - motyogtam, majd a világosban is végigmértem Reedet. Furcsa...Nem olyan illata van, mint egy normális embernek. Büzlik...Büzlik a korcsszagtól. Te jó ég, összekeverdtem egy vérfarkassal! Nem kicsit lepedt ez meg, de még az is, hogy nem ismertem föl legelőször. Mondjuk talán elnyomta a többi ember édeskés illata. Kár, hogy ilyen rokonszenves, csak nem férek meg mellette.- Bocs, elszaladok a mosdóba - intettem, majd lassan "elfutottam", olyan emberi futással a sarokig, utána már teljes erőmböl futottam, és berohantam a női mosdóba.
- Te jó ég, te jó ég, te jó ég... - lihegtem, mire felfogtam, hogy vannak még itt körülöttem. Egy nő most tuszkolta ki a gyermeket, egy anyuka megveregette a vállam, egy korombeli együttérzően pillantott rám, majd kiment. Mi bajuk van az embereknek? Mikor a mosdó kiürült, ittam a csapból, majd megmostam az arcom és azon gondolkoztam, hogy csak akkor égek-e el, ha természetes napfényben császkálok, vagyis kint. Mert nem akarom úgy leélni a hátralévő életemet, hogy a sötétben bújkálok, nappal pedig elzárok magamtól minden fényforrást, hogy el ne égjek. Nekidőltem a falnak, kifújtam a levegőt, majd kimentem, és ugyanolyan gyorsasággal mentem a sarokig, aztán meg emberi tempóban futottam Reedhez.
//tényleg, csak akkor égnek el, ha kint éri őket napféy, vagy bent is?// |
Teljesen lefoglaltak a gondolataim, belemerültem az élet rejtelmeibe, így a külvilág szinte megszűnt számomra. Így viszont rendesen meg is lepődtem mikot valaki hozzámszólt és hirtelenjébe nem is tudtam ki volt az. Aztán rájöttem, hogy valószínüleg Jennet lehetett az.
- Azért jöttem ki pont hogy ne haljanak ki. - feleltem a utolsó korty üdítőmet is kikortyolva a pohárból és a nyakig sálba tekert lányra tekintettem. Kezdett kitisztulni az orrom, így már kezdtem érezni normálisan - már amennyire a vérfarkas léttel járó szaglást lehet normálisnak nevezni. Volt valami furcsa a lány szagában, ami emlékeztetett valami másra... Egy általam igen jól ismert embernek volt ilyen illata. De nem akartam hozzá vágni egy igen érdekes kérdést amíg nem vagyok biztos a dolgomban.
- Mi ez a sál? Lemaradt az új divathullámról? - kérdeztem felkönyökölve az asztalra és oldalra félpillantásokat vetve Jennetre. |
Mivel a film már egyáltalán nem érdekelt, és a társaságom se volt már itt, gondoltam hazamegyek, vagy beperelem a jegyárust, amiért ilyen béna filmre adott jegyet. A mellettem balra ülő fiúcska már a telefonját nyomta, de az egész sor ilyen kis kölykökből állt, meg két tanítónőből. Szegények...Osztálykirándulás gyanánt pont ez a film mellett döntöttek. Szóval félrelökve a gyerekek lábát kioldalaztam a ülősorból, majd mielőtt kiléptem volna a fényességbe, feltekertem a sálat, és feldobtam a kapucnit. Kiérve megpillantottam a társaságom. Zsebre dugott kézzel mentem oda hozzá, vigyorogva, bár ezt a mosolyt nem láthatta a kendő miatt.
- Kihaltak az agysejtjeid, mielőtt vége lett volna a filmnek? - mondtam, bár egy kicsit torzította a hangom a sál. |
Reed Devante Dolmbar
Úgy döntöttem hogyha már eddig kibírtam még nézem pár percig a filmet. Belekortyoltam az üdítőmbe és hátradőltem az ülésemben. Éreztem, ahogy a mögöttem ülő kissrác megrúgja az ülésem, mert valószínűleg nem látott túl sokat tőlem. Hátrafordultam és rámorogtam a talán hétéves forma kölyökre, mire abba is hagyta az ülésem molesztálását. Én biztos nem hagynám a gyerekemnek, hogy ilyen legyen. Aztán ahogy visszadőltem a székbe rájöttem, hogy fogalmam sincs arról milyen a gyerekem és akár az kissrác is lehetett volna aki az ülésem rugdosta. Néha úgy érzem át kéne gondolnom az életem, de hamar rájövök hogy nem lenne értelme.
- Jack, majd kint találkozunk. - szóltam oda a kopasznak. Nagyjából öt percig üldögéltem még az értelmetlen szóviccek között, majd felkeltem és hátranéztem a lányra, aki természetesen addigra bealudt. Ebből sem lesz semmi. Elmentem az emberek lába előtti kis területen, többszörös bocsánatkérések közepette. Ahogy kiértem a teremből leültem a büfé előtti egyik asztalhoz és abban hátradőlve kortyolgatni kezdtem a kólám, amiben szerencsére még mindig volt egy kevés. |
Jennet Ravenstein
- Áldozat - mosolyodtam el féloldalasan, majd a kivetítőre néztem. Semmi érdekes. De legalább beszunyálhatok, úgy is mindenki a filmet nézi. Megnéztem a jegyem, de arra nem írták rá a film címét. Pedig elhoztam volna anyumat. Ő úgy is bírja az ilyesmiket. Már ha el jönne velem, hisz tiszta idegbeteg mellettem, már azt is fontolgatja, hogy kirakja a szűröm azzal az érvel, hogy már igazán nagy vagyok, vesz nekem saját lakást és éldegélhetek egyedül. Azt hiszi, bántanám. Ezt még anyából sem néztem volna ki... A szemhéjam lassan becsukódott, kicsit pihentetem a szemem, és elgondolkozok az örök életemen, amit apától kaptam. Csak ehez az a hülyeség társul, hogy nem érhet napfény. Hogy lehet így élni? Le kell mondanom a strandról és még sok más király dologról. Fel kéne találni valami ellenszert, egy tini ne rohadjon már meg a sötétben, kérem szépen. Ahogy ezeken elmélkedtem, egyszercsak tényleg bealudhattam, mivel dereng valami olyasmi, hogy anyum egy zsiráfot hozott haza, és amikor újra a filmre néztem, már egészen máshol jártunk. |
Reed Devante Dolmbar
Válaszként biccentettem a bemutatkozásra és a vászon felé fordultam, mikor láttam, hogy a reklámoknak vége lett. Viszont a szemem sarkából hátrasandítottam a lányra mikor kérdést tett fel nekem.
- Őszintén? - mosolyodtam el halványan. - Fogalmam sincs. Ő hívott meg. - intettem a fejjem Jack felé. - Én nem voltam ott a jegyvételnél. Csak az áldozat vagyok.
Felhúztam mindkét vállam és a fejem visszafordítottam a vászon felé. Ha nem nyeri meg a tetszésem biztosan kimegyek a teremből. Van nekem jobb dolgom is mint hogy az életemből másfél órát - esetleg két órát -, elcsesszek a moziban ülve. De legalább érdekesebb társaságot találtam mint a kopasz társam. |
Jennet Ravenstein
A férfi ismét hátrafordult és elkezdett beszélgetni. Legalább nem fogok unatkozni...
- Jennet Ravenstein vagyok - mosolyogtam - Semmi baj - utaltam a kezet rázós részre. Egyébként se az a típus vagyok, aki mindenkivel kezet ráz. Főleg nem kesztyűben. Mondjuk már minden el van sötítétve, npafény nem ér, de mindegy. Remélhetőleg nem ismert fel, se a nevem alapján se sehogy. Mert be kell vallani, azért apuci neve sok mindenkihez eljut. Főleg, hogy meghalt, valamilyen okból kifolyólag. Erre magamban mosolyognom kellett. Szegény apám szétégett a napon... A reklámnak végre vége lett, és kezdődött a film. Valami vígjáték. Olyan ügyes vagyok, mindig kifogom a béna filmeket. Odafordultam Reedhez, ő még mindig érdekesebb társaság, mint a film. Bár a mellettem ülő nénike rossz szemmel figyelte, ahogy nyikorgatom a széket.
- Nem tudod mi ez az ócska filmnek a címe? - szóltam Reedhez. |
[26-7] [6-1]
| |
|
|