Az oldal lényegében a Végzet Ereklyéi című könyvsorozatra épül. Mint ahogyan az eredeti történetben, úgy itt is találkozhattok az éjszaka gyermekitől kezdve, a tündérek népéig bárkivel, akivel csak szeretnétek.
Az oldal annyi különbséggel fut, hogy itt minden olyan szálat kiveszünk, ami a könyvekben történt, vagyis a Kör soha nem alapult meg, nem született se Sebastian, se Clarissa és még sorolhatnám. Az itteni egy teljesen normális árnyvilág, ahol a Luke féle szövetség nélkül is minden rendben zajlik tovább. Ezzel csak azt szeretnénk, hogy ami itt szerepezések folyamán lezajlik, az csakis a TI történetetek legyen, ne pedig Cassandráé, aki megírta ezt a fantasztikus mesevilágot. Annyit kérünk tőletek, hogy legyetek eredetiek, ugyanakkor az alapsztorihoz hűek. Aki pedig esetleg nem ismeri a sorozatot, az se keseredjen el, hiszen ezek a változtatások pont azért jöttek létre, hogy bárkik kedvük szerint csatlakozhassanak, akiket egy kicsit is érdekli milyen lehet belebújni egy árnyvadász, vámpír,vérfarkas vagy tündér bőrébe.
További információkért kattints a történet menüpontra, vagy csak chatbe írj, és mi amint tudunk, válaszolunk.
Ha tetszett a könyv, vagy csak megragadta a fantáziátokat a leírás, ne habozzatok! Csatlakozzatok és legyetek részesei ennek a világnak ti is!
By.: Dea & Suz
Másegyéb
Szerkesztők:
Dea & Suzuna & Astier
Tagok: 16
Karakterek: 45
Fiúk: 23 || Lányok: 22
Születésnapok:
|
Macy Abigail Eddinger |
Június 28. - 19 éves lesz |
>> |
|
Matteo Scuro |
Július 23 - 23 éves lesz |
>> |
| | |
|
|
|
|
Témaindító hozzászólás
|
2015.05.06. 18:50 - |
Aneurin Youngwood és Scarlett Hope Nightlight |
[36-17] [16-1]
Felvont szemöldökkel hallgattam a gondolatmenetét, de nem tudtam nem megmosolyogni a szavait. Valóban nem voltam rosszfiú, nem is akartam az lenni soha. A kinézetemnek semmi köze nem volt a személyiségemhez.
- Oh, de még milyen kapós vagyok a nőknél. - húztam fel az szám egyik szélét és kacsintottam egyet a lányra. Az igazság igen eltért ettől. Ha kapós voltam akkor az nekem nem igazán tűnt fel, elvégre nem túl sok kalandom volt eddig életem folyamán nőkkel. - Ha az frusztrál, hogy nem nyomulok rád, tehetek ellene. - mondtam a szemüvegem letolva az orrnyergemre még mindig a lányt nézve.
- Szóval nálad ilyen az, amikor nem mondasz ammit valakiről... - billentettem oldalra a fejem, majd a teljes hátam az üvegnek vetettem. - És örülök. Legalább megtudtam még valamit rólad; az őszinteséged nem ismer határokat.
Elgondolkoztam azon, hogy mi is volt igaz abból amit mondott. Cuki fiú... - Te. Ez a cuki fiú nálad jót, vagy rosszat jelent? - kérdeztem oldalra pillantva rá, mert nem tudtam eldönteni és azért jó lett volna tudni. Az utcára tekintettem és örömmel nyugtáztam el, hogy az eső lassan kezdett elállni. |
Felemeltem kezeimet megadóan, amikor beszélni kezdett össze-vissza mindenféle zöldségeket. A megállapításra lazán vállat rántottam. Nem mondott túl sok mindent, de ennyit hozzáfűztem.
- Az utolsó mondatottal egyetértek! - bólintottam közben egyet és én is neki vetettem a hátam a kirakat ablakának.
Kis semmilyen? Hm, ilyen jelzővel sem illetek még! Ezt valamelyeset meg is mosolyogtam. Nagyon gázul, egyben poánosan is hangzott. Tényleg már mindent mondtak rám csak ezt nem! Végül én is elkezdtem elemezgetni és elvigyorodtam, amikor belekezdtem hangosan. Most kezdett előjönni a görény énem, mi tagadás... Sokkal jobb ez, mint a kuss!
- Szerintem te egy csacsogós rossz fiúcska vagy, vagy csak próbál rossz fiú, de nem nagyon jön össze! Nem vagy se nőcsábász, se tróger... Se semmi! Hiába van rajtad csomó tetoválás meg ez a ruha, de nem túl sok mindent ér! Cuki fiúnak számítasz és emiatt biztos kapós vagy a nők körében! Abban nem vagyok biztos, hogy szexista vagy-e...? Hm, ha nőcsábász nem vagy, mivel nem nyomulsz rám, viszont akik beprólkoztak nálad nőcik kihasználhattad... - gondolkoztam hangosan. Hogy most ez mennyire volt rossz a srácra nézve nem tudhatom, de nem is érdekel.
- Ez az én véleményem és gondolatmenetem; viszont nem ismerlek ahhoz, hogy bármit is mondhatnék rólad. - ismételtem meg a szavait.
- Remélem örülsz, hogy többet beszéltem a kelletténél! - sóhajtottam egy hatalmasat a mondat végére. Ettől függetlenül még mindig feszélyezve éreztem magam, de nem annyira... Valóban kezd előjönni a másik énem! |
- Hohó, nem azért mondtam, mert zavarna. Tudod, általában az emberek úgy társalognak hogy az egyik fél kérdez, a másik fél pedig válaszol... Most én vagyok a kezdeményező fél és ha már így összezárva ragadtunk az eső miatt, bocsájsd meg, hogy nem akarom halálra unni a képem. - néztem rá felvonva az egyik szemöldököm. De tettünk még egy lépést előre azzal, hogy immáron ő kérdezett.
- Tudod, nem tűnsz annak a mosolygós embernek. - feleltem a vállaimat felhúzva. Van az a típus, akiról már messziről megmondod, hogy rengeteget tud beszélni és ugyanúgy létezik ember akiről távolról megmondod, hogy állandóan vigyorog. Számomra a lány pont az ellenkezőjének tűnt. - Olyan kis... kis semmilyen vagy első ránézésre. - hiába, ami a szívemen az a számon. - Aztán kitudja - vonta vállat gyorsan. - Nem ismerlek ahhoz, hogy bármit is mondhatnék rólad.
Mindig arra tanítottak, hogy ne ítélkezzek emberek fölött első ránézésre. Én tartottam is magam ahhoz, hogy ne is tegyek így: ezért is próbáltam megismerni a lányt, hátha van bennünk valami közös azon kívül, hogy mindkettőnk az árnyvadászok sorait gyarapítja. |
Csak csendben figyeltem, ahogy a szemüveggel bíbelődik Ann. Nem koptattam a szám, hisz ebből tökéletesen leszűrtem, hogy ő is árnyvadász. Az egy másik kérdés, hogy mennyire veszi komolyan és milyen jó... Hogy van-e hozzá tehetsége. Megdöntöttem a fejem, amikor beleegyezett ebbe a jó homokos névbe, de ha őt nem zavarja, akkor így hívja. Úgyis tetszett nekem az Anne, mint női név. A továbbiakat hallva megint felvontam a szemöldököm, ami lassan hajamba kúszott. Valamiért az jutott eszembe, hogy rosszabb, mint egy lány! Szófosó és még a viselkedése is. Üsse kő, annyira mindegy!
- Ilyen vagyok, ha nem tetszik egyeseknek, akkor hagyjanak békén! - adtam rövid és tömör választ.
- Mellesleg, ez miért is mérföldkő az életedben? - birizgáltam nyirkos hajam zavaromban.
Nem tudtam hova tenni ezt a nevetést és vigyorgást. Tény, hogy nem túl sokat vagyok társaságban és gőzöm sincs sokszor, hogy ezek a mimikák és gesztikulációk, mégis mit jelentenek. Ilyenkor tűnődöm el, hogy hiába tudok egy-két, ha nem három nyelven beszélni az anyanyelvemen kívül, ha egyszer még ezeket az egyszerű dolgokat sem értem. Szánalmas... Ezután csendben maradtam, és néztem a tócsákat, amik szépen hullámoztak a további esőcseppek miatt vagy épp a szél miatt. Így is csoda, hogy ennyit beszélek egy vadidegennek... Nem mintha amúgy beszédes lennék! |
Még mielőtt váalszolt volna a kérdésemre tudtam, hogy ő is a "fajtámhoz" tartozik, elvége olyan meglepett és értetlen arcot vágott, hogy azt öröm volt nézni. Halványan el is vigyorodtam, viszont ezt lepleztem azzal, hogy a napszemüvegemet feltoltam a fejemre így hajpántként használva a lila lencséjű szemüveget.
- Akkor jól sejtettem. - dőltem a kirakatnak úgy, hogy a lány felé voltam fordulva így csak az egyik vállam vetettem közvetlenül az üvegnek. Prüszköltem egyet arra, mikor a nevem női változatát hozta fel, de végül csak megvontam a vállam. Azon meg sem lepődtem, hogy nem ismer, elvégre én is csak talán láttam egyszer és megjegyeztem az arcát.
- Akár Anne is lehetek, ha az neked jobban tetszik. - jobb a békesség, és egy néven nem fogok összeveszni. Hívtak már rosszabbul is, és az egyetlen amit nem viselek el közülök az a Buzikám. Azért ölni tudnék, de hát ilyenek az emberek. Ha egy kicsit más vagy az már nem undorító, és utálandó. Lehetsz akárki, mindig lesz egy dolog amivel csesztetni fognak egész életed során; az én esetemben a szexualitásom az.
- Rendben Hope. - biccentettem ellökve magam a kirakattól és a zsebemből kivéve a kezem kinyújtottam az esőbe, hogy tisztába legyek azzal mennyire is áznék meg. - Mondd csak, mindig ilyen beszédes és ellenséges vagy? - pillantottam rá oldalra egy halvány vigyor kíséretében. - Bár már sikerült mosolyogni látnom. Ez egy új mérföldkő az életemben. - nevettem fel és visszahúztam a kezem és a zsebembe süllyesztettem. |
Értetlenül néztem rá, amikor megismételte az intézet szót. Ő is talán...? Jutott eszembe a kérdés, és bizony igazam volt. Uramisten, ő is?! Ez futott át agyamon. Senkivel nem beszéltem az intézetből, hisz mindig mindenkit elzavartam magam mellől. Az iskolát is így végeztem el. Vártam a napvégét, hogy végre egyedül lehessek... Olyan voltam, mint egy kísértet, aki csak elméjében tervezi a gyilkosságot. Emlékszem, hogy egy-két diákot, akik belém kötöttek fejben milyen jól megkínoztam őket. Egy kis amputálás és arc átszabás, miközben hallod sikolyaikat. Csak ez tudott vigasztalni. Tudom, hogy morbid jellemem van és ijesztő tudok lenni, viszont örülök is neki! Ilyenné váltam... Ilyenné tett a világ! Megint elmélyedtem gondolataimba, de következő kérdésre felkaptam a fejem. Ez így azért elég konkért, hogy lazán rákérdett.
- Úgy egész véletlenül... Igen, az vagyok! - fordítottam el a fejem. Legalább már nem motyogtam... Azért nem terveztem vele haverságot! Senkit sem engedtem közel magamhoz és most sem szeretném, ha ez változna. Az érzelmek csak gyengítenek engem...! A bemutatkozásra végül a férfire néztem, majd felvontam a szemöldököm. Nem értettem, hogy miért tette. Név nem volt ismerős, és ő magam sem. Háttérből figyeltem a dolgokat és láttok pár arcot, viszont el is felejtem azokat. Nem is akartam igazán megjegyezni őket.
- Semmi, sötétség! - rántottam meg a vállam, hogy nem ismerem.
- Szóval Anne a neved... - mondtam direkt lányos verzióban és kezdtem úgy bele, mint ő az intézetes dologba...
Ezután megint hatásszünet kövezkezett nálam, mert nem akartam bemutatkozni. Másodpercek alatt végül eldöntöttem, hogy talán mégse lenne olyan gáz. Valószínűleg úgysem fogok vele találkozni! Gondolom én...
- Scarlett Hope Nightlight. - néztem rá halványan mosolyogva.
- Annak hívsz, aminek akarsz! - tettem hozzá unottan. Nekem annyira mindegy, hogy Scarlett, Hope vagy akár gúnynévként Hobbitnak hív. Teljesen hidegen hagy! |
Azt hiszem találkoztam életem első emberével akin nem tudtam kiiagozdni. Mivel nem felelt a kérdésemre komolyan elgondolkoztam azon a tényen, hogy valamit én hallottam félre nagyon. Aztán rádöbbentem, hogy én kérdeztem tőle, hogy hova tart, viszont ha az intézet volt a válasz akkor jó hosszú hatásszünetet tartott.
- Szóval intézet... - ismételtem meg mégegyszer és kiegyenesedett háttal elgondolkozva néztem a lányra. Még mindig azt vallottam, hogy valahonnan nagyon ismerős az arca, de nem tudtam rájönni egyszerűen. Viszont intézet... Végülis, ennél nagyobb hülyének már nem fog nézni. Összefűztem a mellkasom előtt a kezeim és szembefordultam vele. - Úgy egész véletlenül... nem vagy árnyvadász?
Ha nem az akkor visszakérdez, hogy mi a rosseb bajom van, viszont ha jól gondolom a dolgokat akkor ez nem fog bekövetkezni.
- Aneurin Youngwood vagyok, hátha ismerős a név. Vagy úgy talán jobban beugrik, hogy An vagy Ann. -mondtam leengedve a kezeim és egy mosoly kúszott fel az arcomra. Még mindig nem tudtam közvetlenül az arcára nézni, a szemeibe meg főképp nem, hisz még mindig hajzuhatagába rejtőzött előlem. Mintha a kicsi önmagam látttam volna... csak aztán felnőttem és teljesen elhagytam ezt a félénk természetet. Elvégre hogy is néznék már ki... kívülről egy lázadozó fiatal, belülről meg egy nyúlszívű paca. Legalább a lány kislányos arcához illett ez a személyiség. |
Elfordítottam a fejem, amikor megjegyezte, hogy észrevette, hogy nézem őt. Nekem is fel kell valamennyire mérnem a terepet és ezt csak így tudtam. Sóhajtottam párat a válaszom után. Nem értettem az ezután reakciót. Végül visszakérdezett, mint aki süket és nem értette világosan válaszom. Ilyen nincs... Végre örültem, hogy kiböktem azt a szót, de ugyanúgy visszakérdez. Kissé megszeppentem amiatt, hogy közelebb hajolt hozzám. Még jobban feszélyezve éreztem magam. Próbáltam megszólalni, viszont torkomon akadt a szó és fojtogatott. Kezdett melegem lenni, felváltva az előző vacogásom. Mivel értelmetlen lett volna a beszéd én részemről a bepánikolásom miatt, mivel egyetlen szót sem tudtam kinyögni jelenleg. Bólintottam végül egyet és elégedjen meg ezzel. Így csoda, hogy valakivel normálisan beszélek.. Ha ezt lehet annak venni. Ezt követően megint hátrálni kezdtem és lehajtottam a fejem. Ha nem bunkózom, akkor sajnos ez az énem jön elő. Kinek jó, kinek rossz... Nem tudhatom, hogy kinek mi jön be... Ha megered a nyelvem, akkor általában úgyis másikat tiprok el saját szórakozásomra most meg, viszont nem megy! Mivel nem akartam tovább fűzni a beszélgetést csak vártam... Vártam, hogy megint szóra bírjon a férfi. Ha nagyon muszáj válaszolni fogok, hisz most is így tettem. Valamilyen szinten ezt veheti megtiszteltetésnek is, hogy ennyit is beszéltem vele... |
Ahogy alaposabban szemügyre vettem a lányt - mégha csak a szemem sarkából is -, valami furcsán ismerős volt benne. a hátamat a kirakatnak vetetettem és vettem egy mély levegőt. Nem válaszolt egy kérdésemre sem, így úgy döntöttem nem szólalok meg addig míg ő nem beszél. És nem úgy nézett ki, mintha beszélni akarna. Éreztem a levegőben a feszültséget és a feszengést ami a lányból sugárzott, gondoltam hogy kényelmetlenül érzi magát, viszont az okát nem teljesen értettem. Én közel sem lehetettem olyan antiszociális és félénk, mint ő, pedig én sem voltam az a nagy társaságkedvelő... jó talán egy kicsi.
- Látom ám, hogy engem nézel. - tekintettem a lányra, immáron nem csak a szemem sarkából, viszont az feltűnt hogy vörös hajkoronájába bújva figyel engem. El tudtam képzelni a gondolatait, hisz ő pontosan az ellentétemnek tűnt: az a tipikus "apuci kicsi lánya". És eddig nem is nagyon mondott ellen ennek a személyiségtipusnak.
A szemöldököm felvándorolt a magas homlokomon, ahogy meghallottam - vagyis inkább megsejtettem -, a szót amit a lány mondott. Nem voltam biztos abban, hogy tisztán értettem a motyogását.
- Azt mondtad, hogy intézet? - kérdeztem vissza fél vállal ellökve magam a kirakat üvegétől. - Egy intézetben élsz? - kérdeztem újból, kissé lehajolva, hogy lássam a lány arcát. Vörös volt akár egy homár, viszont az okát meg sem próbáltam megfejteni. |
Amikor csatlakozott hozzám a férfi csak nyeltem egyet... Talán amiatt is, hisz észrevettem, hogy végig mért engem. Nagyon nem tetszett még mindig ez a szituáció. Ekkor megszólalt, és a megjegyzésre automatikusan összébb húzódtam. Nem nagyon ért a nőkhöz, vagy eddig csak utca lányokkal lehetett dolga. Fene se tudja, de én ugyanúgy fusztrálva éreztem magam, hisz kettesben vagyok egy hímnemű egyeddel... A legrosszabb, hogy árnyvadász ösztöneim is most fuccsoltak be, mert semmi démonra utalójelet. Ez még jobban idegesített. Még okom sincs rátámadni és megölni... Semmi! Sóhajtozva néztem az esőt, miközben mindig elmerengtem magam kisvilágában, de újra megszólalt. Nem akartam válaszolni rá. Nem érdekelt! Jó darabig csend telepedett ránk. Most sem akartam megtörni azt. Sokkal jobb nekem ez... Ez a magányos csend, ami már nyomasztó. Ezután vizes vörös fürtjeimmel kezdtem szórakozni, miközben lehajtottam a fejem. Hajzuhatagom eltakarta hófehér kislányos arcom, viszont most én mértem fel az idegent szemem sarkából. Sikeresen levontam, hogy valami lázadó rosszfiú lehet. Ez nem épp valami biztató rám nézve! Egy idő után már ez a közeg is fojtogató kezdett lenni számomra. Egyszerűen zavart, hogy van mellettem valaki... Nyeltem egy nagyot, és arra jutottam, hogy zavarom talán beszélgetéssel kéne elnyomnom. Két opció volt számomra: Lelépek az esőben, aminek következménye, hogy bőrig ázom vagy megpróbálok kommunikálni vele mégis, és talán sikerül zavarom és idegességem elfednem előtte. Volt eleve egy olyan érzésem, hogy megakar szólaltani és addig fogja tépni a száját, amíg ki nem bökök valamit. Összeszedtem magam mindenféle téren, majd kiböktem azt a nyomorult szót.
- Intézet. - motyogtam orrom alatt, de ugyanúgy le volt hajtva a fejem. Nem akartam, hogy lássa az arcom, mert most merő vörösség még az is... Olyan vörös, mint a hajszínem. Lehet jobban el kéne tanulnom a bunkóságot! |
Hát jó - ez a két szó volt az ami leginkább kifejezte a gondolataimat a lányról és cselekvéseiről.
- Értek én a szóból is - húztam vissza a kezem miután ellökte magától és azután miután felkelt a földről én is kiegyenesedte és megigazítottam a szaggatott végű ujjatlanom alját, hogy normálisan álljon rajtam. Egyre hevesebben kezdett esni, ezt pedig abból tudtam, hogy néhány hajtincsem már az arcomba tapadt. Összehúztam a szemeim és halványan vigyorogva oldalra pillantottam mikor az utolsó mondatot kiejtette a száján, de végül nem fűztam hozzá semmilyen megjegyzést. Pedig, lett volna mit hozzáfűznöm.
Zsebre raktam mindkét kezem és kissé oldalra biccentett fejjel fordultam a lány felé aki fedezékbe húzódott a víz elől. Biccentett felém egyet, mintha csak engedélyt adott volna arra, hogy mellé állhatok.
- Mily kegyes vagy hozzám. - lépegettem közelebb hozzá és beálltam mellé a kirakat pavilonja alá. A szemem sarkából lesandítottam a lányra és kifújtam az eddig benttarott levegőm. Láttam, hogy a ruháival van elfoglalva és megszólalásaiból ítélve igencsak szemérmes lány lehetett.
- Ne aggódj, nem látszik át semmi a ruhádon. - húztam el a szájam sarkát, így egy féloldalas vigyor húzódott fel az arcomra. Kivettem az egyik kezem a zsebemből és a már kissé ázott hajamat hátratűrtem, hogy ne lógjon bele az arcomba. Viszont így is éreztem, hogy az eredetileg göndör fürtjeim kezdtek lelapulni és zavarni a látásban.
- Hova siettél ennyire? - még ha nem is szándékozik velem beszélni, én akkor sem fogom feladni a lány szórabírását. |
Nem értettem miért kedves velem ez a tag! Azt végképp, hogy miért akarja velem felvenni a szemkontaktust. A bocsánat kérésre még jobban elfordítottam az arcom tiltakozásképp. A kérdésre meg választ sem méltattam. Nincs semmiköze hozzá! Félszemmel és félig felvont szemöldökkel néztem rá, amikor nyújtotta felém kezét. Mivel van annyi becsületem és nem vagyok kislány, aki rászorulna bárki apró segítésgére kezét félrelökve keltem fel a földről és poroltam le magam. Egyszerűen ilyenné váltam! Nincs szükségem senkire... Végül morgolódva megint megnyikkantam.
- Amúgy én mentem neked. - mondtam ki a tényt.
- Nekem kellene bocsánatot kérni, de oly mindegy! - rántottam meg a vállam. Nem fogok jó pofizni!
Ezután megropogtattam ujjaim idegességembe, majd beszaladtam, amilyen gyorsan tudtam egy kirakathoz, ahol a tető még valamennyire megvédett engem az esőtől... Sajnos, egyre jobban rákezdett! Sóhajtozva és dideregve próbáltam melegíteni, és takargatni testem. Nem áztam el teljesen, de már ez is zavarba ejtő volt számomra. Végül kicsit eltérve saját magamtól csak biccentettem egyet a fejemmel, hogyha akar akkor ő is jöhet ide... Legalább ő sem lesz teljesen elázva, hisz ez még nem volt vészes... Én készülök ki már ennyitől és kombinálok! Ez rossz szokásom... Ettől függetlenül, hogy osztozom a helyemen nem terveztem kommunikálni a férfival. Nem arról vagyok híres! |
Már csöpögött az eső, ezt jól éreztem a felkaromon lecsördögálő cseppeken. Elmélyültem a kék színű gombóc rejtelmeiben, miközben magam elé bámultam. Nem is lepődtem meg túlságosan azon, hogy valakinek nekimentem. Egyetlen szerencsém az volt, hogy pont akkor ettem meg az utolsó falatot a fagylaltomból, így az nem végezte be a mellkasomon.
A lány amúgy sem esett a szemmagasságomba, főleg nem azután, hogy seggre ült a földön. Lenéztem rá, viszont azon már meglepődtem mikor olyan ellenségesen szólt hozzám. Összehúztam a szemeim és leguggoltam vele szembe.
- Én? - kérdeztem vissza, egy hozzám illő igazán eszes kérdéssel. Elvégre ki mást kérdezhetett. - Neked jöttem, csak bocsánatot szeretnék kérni. Egyben vagy azért? - elvégre, csak seggre ült előttem az utcán.
Felvontam az egyik szemöldököm és huába próbáltam a lány szemeibe nézni, képtelen voltam rá, emrt kerülte a tekintetem. Kinyújtottam felé az egyik kezem, mutatva hogy ha kell segítek neki felkelni. |
A tegnap esti ,,szórakozás" után újra kimerészkedtem az utcákra és nem kis szobámban megbújva zenélgettem gitáromon. Már kezdtem bánni, hogy egyre többször járkálok az utcákon, mert mindig előtört benne az ösztön... Az ösztön, hogy démont akarok ölni! Másnak a pasizás volt a lételeme, míg nekem az a gyilkolás! Ebben leltem... Lelem örömöm, de ezt bátyjámnak köszönhetem... Ő mutatott rá erre az útra, és így kaptam rá az ízére! Legalább valamilyen szinten adott egy célt, amit követhetek... Erősebb lett bennem a tudat, hogy tökéletes árnyvadásznak kell lennem. Nekem kell a legjobbnak és legrettegettebbnek lennem, akitől mindenki fél! Mindig magányra voltam ítélve, épp ezért akarok magamnak tekintélyt és ezáltal azt, hogy elfogadjanak! Gondolataimba mélyedve sétáltam mindvégig az utcákon, ahol egyre több ember lett. Megint erősebb lett a fusztrációm. Gyűlöltem ezt! Végül leültem egy padra. Nem volt nagyobb kedvem múltamba ragadni, mint sétálás közben, ezért megint elővettem azt a könyvet, amit az étteremben kezdtem el olvasni. Már épp az izgalmas, egyben kedvenc részem jött volna, amikor kezemre hullott pár égi könnycsepp. Felnéztem kissé riadtan az égre és láttam, hogy a fekete felhők tornyosulnak. Hamarosan esni fog... Visszaraktam táskában, majd sietős, már-már futva indultam vissza az intézet felé. Nem akartam megázni, mert eleve szégyenlős vagyok és persze, hogy a pólóm, a nadrágom... Minden a testemre fog tapadni! Korholtam magam, amiért megint ilyen felelőtlen voltam. Úgy néz ki fegyverek mellett kénytelen leszek esernyőt is tartani magam mellett, mert ilyenkor gáz van! Mivel mentem egész végig a fejem után, hogy visszaérjek időben egyszer csak szó szerint belebotlottam egy férfibe. Pontosabban, belé ütköztem. Zavaromban meghátráltam és seggre ültem. Pislogtam párat, de megmukkanni nem tudtam hirtelen sokkomba! Mindegy, tudtam, hogy bunkónak kell lennem. Igen, csak így tarthatok mindenkit távol magamtól.
- Mi... Mit nézel? - morogta, majd tekintetem gyorsan elvettem róla. Nem akartam még arra sem méltatni, hogy ránézzek. |
London utcáit jártam, minden egyes üzlet kirakatát megnézve. Egyetlenegy dolgot nem szerettem a városmaghoz közeli utcákban - zsúfoltságig tömve voltak mondénokkal. Volt olyan, hogy gond nélkül eltudtam osonni két szatyrokkal megpakolt ember között, viszont volt hogy az ő lassú tempójukhoz kellett alkalmazkodnom. Miután az utolsó üzlethez értem ahova beakartam volna menni rádöbbentem, hogy egszerűen nem fogok tudni elmenni a többi ember mellett, így feladva az utolsó reményem hazaindultam. Már ha az Intézetet nevezhettem az otthonomnak. Hogy a belvárosi tümegből kikeveredjek egy kisebb utcába fordultam be, amiről tudtam hogy a londoniakon kívül nem túl sokan imserik. Nem voltam csalódott az miatt, hogy nem mehettem be az utolsó ruhaboltba, mert így is sikerült még a körutam legelején egy "F*ck the r*les" feliratú pólót beszereznem.
Az idő nem dolgozott velem együtt, hisz anglia időjárása nem volt a legkedvezőbb. Én viszont ahogyan napszemüvegben egy ujjatlanban és halásznadrágban sétáltam az utcán és alighogy felpillantottam az égen egyre sűrösödő gomolyfelhőkre a hideg is végigfutott a hátamon. És a legrosszabb az volt, hogy tudtam, hogy meg fogok ázni, mert még egy jó félóra sétányira volt az Intézet.
Ahogy néztem az embereket nemigen zavarta az időjárási viszonyok megváltozása; egy anyuka még fagyit vett a kisgyerekének, mikor én már nagyban azon aggódtam, hogy le fog lapulni a hajam és elfog ázni a ruhám. Ők meg még nagyban fagyiznak... szép dolog is az ilyen. Aztán rájöttem, hogy így is-úgy is megázok. Fagyi nélkül vagy fagyival.
Beálltam a kisfiú és az anyuka mögé a sorban, de nem mondom, a kiszolgáló lány nagyon furcsán nézett rám mikor a Hupikék Törpikék nevezetű fagylaltból kértem. Így hát fagylaltommal karöltve indultam vissza az Intézetbe, reménykedve abban, hogy nem ázok meg úton hazafelé. |
Aneurin Youngwood és Scarlett Hope Nightlight |
[36-17] [16-1]
| | |
|
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
