Az oldal lényegében a Végzet Ereklyéi című könyvsorozatra épül. Mint ahogyan az eredeti történetben, úgy itt is találkozhattok az éjszaka gyermekitől kezdve, a tündérek népéig bárkivel, akivel csak szeretnétek.
Az oldal annyi különbséggel fut, hogy itt minden olyan szálat kiveszünk, ami a könyvekben történt, vagyis a Kör soha nem alapult meg, nem született se Sebastian, se Clarissa és még sorolhatnám. Az itteni egy teljesen normális árnyvilág, ahol a Luke féle szövetség nélkül is minden rendben zajlik tovább. Ezzel csak azt szeretnénk, hogy ami itt szerepezések folyamán lezajlik, az csakis a TI történetetek legyen, ne pedig Cassandráé, aki megírta ezt a fantasztikus mesevilágot. Annyit kérünk tőletek, hogy legyetek eredetiek, ugyanakkor az alapsztorihoz hűek. Aki pedig esetleg nem ismeri a sorozatot, az se keseredjen el, hiszen ezek a változtatások pont azért jöttek létre, hogy bárkik kedvük szerint csatlakozhassanak, akiket egy kicsit is érdekli milyen lehet belebújni egy árnyvadász, vámpír,vérfarkas vagy tündér bőrébe.
További információkért kattints a történet menüpontra, vagy csak chatbe írj, és mi amint tudunk, válaszolunk.
Ha tetszett a könyv, vagy csak megragadta a fantáziátokat a leírás, ne habozzatok! Csatlakozzatok és legyetek részesei ennek a világnak ti is!
By.: Dea & Suz
Másegyéb
Szerkesztők:
Dea & Suzuna & Astier
Tagok: 16
Karakterek: 45
Fiúk: 23 || Lányok: 22
Születésnapok:
|
Macy Abigail Eddinger |
Június 28. - 19 éves lesz |
>> |
|
Matteo Scuro |
Július 23 - 23 éves lesz |
>> |
| | |
|
|
|
|
Témaindító hozzászólás
|
2015.05.06. 16:25 - |
Joy Braley & Joshua Heallight - zárva |
[31-12] [11-1]
- Vérfarkas - nyögtem ki bátortalanul. Magam sem tudom, hogy miért így mondtam, talán tartottam attól, hogy valamelyik ember meghallja. Bár ez kis eséllyel történhetett volna meg, ugyanis mindegyik a maga dolgával volt elfoglalva, a gyerekek játszottak, a felnőttek pedig beszélgettek. Mivel elsőnek elég furcsán mondtam kétlem, hogy a mellettem ülő értette is, így inkább elismételtem még egyszer bátrabban: - vérfarkas vagyok.
A szemem sarkából néha-néha a fiúra pillantottam, majd felmerült bennem egy kérdés:
- Te hogy-hogy nem démonokat, esetleg más alvilági lényeket vagy vadászni? - érdeklődtem. Lehet kicsit bunkó hangnemben kérdeztem, de nem annak szántam. Egy teljesen barátságos kérdésnek szántam, de azért hozzá tettem, hogy: - Bocsánat a hangnemért. |
A lány szerencsére barátságos volt, egyáltalán nem volt ellenséges egy árnyvadásszal szemben - mint azt a legtöbb alvilági tenni szokta. Én személy szerintem nem utáltam vagy néztem le őket, amíg azok nem adtak rá okot. Mindenkinek szoktam adni egy esélyt, hogy származástól függetlenül megismerjem a személyiségüket, de vannak, akik nem élnek ezzel a lehetőséggel, én meg nem erőltetem rájuk a dolgot. Ha nem, akkor nem, megértem én azt egyből is.
- És... mi is vagy pontosan? - kérdeztem tőle, miután elengedtem a kezét, és hátra dőltem a padon. Volt egy olyan sejtésem, hogy vérfarkas, de nem voltam benne biztos. Vámpír egyértelműen nem lehetett, mert akkor a napra ki se tudott volna jönni, boszorkánymester se volt látszólag, de ki tudja, hogy hol van valami furcsaság rajta, a tündérekhez sem hasonlított, tehát egyedül a vérfarkas maradt, ami szóba jöhetett.
Nem néztem egyáltalán a lányra, helyette inkább ismét a parkban járó-kelő mondénok tevékenykedését figyeltem. Persze, egyáltalán nem volt érdekes, amit csináltak, de jobb dolgom nem volt, Joy-t pedig nem akartam a folyamatos bámulással zavarba hozni, amire szerintem elég nagy lenne az esély az alapján, ahogy eddig viselkedett. |
Miután a fiú kellő távolságban leült mellém a padra én csak tovább rajzolgattam: egy erdőt, aminek fái elég ritkán álltak egymástól így könnyen észre lehetett venni a benne elbújó várromot. Elrontottam. Ez kicsit felidegesített így fogtam és kitéptem a füzetemből a papírt, majd összegyűrtem. Ritkán volt türelmem elrontott rajzokat folytatni, a legtöbben kidobtam, vagy összevissza firkáltam.
- Már semmit. - néztem fel a fiúra. Nem úgy tűnt mintha bántani akarna vagy bármi mást. Barátságosnak nézett ki, barna haja majdnem a szemébe lógott, szintén barna szemeivel pedig a lapot nézte, amit az imént összegyűrtem. Ezután bemutatkozott és kezet nyújtott. Először nem voltam benne biztos, hogy elfogadjam-e a kezét, de nem árt ha szerezek egy-két barátot. A falkában úgysem szoktam nagyon beszélgetni, az iskolai "barátaimmal" pedig már nem tartom a kapcsolatot. Végig gondolva talán magányos farkas lehetek. Tehát elfogadva kezetfogtam vele, és én is bemutatkoztam egy barátságos mosoly kíséretében - Joy, Joy Braley. |
Arcomon továbbra is látható volt az a barátságos mosoly, amivel az előbb megszólítottam a lányt. Ő egy biccentéssel jelezte, hogy csak nyugodtan foglaljak helyet, így további zavartatás nélkül úgy is tettem. Persze nem ültem túl közel hozzá, mert nem akartam, hogy kényelmetlenül érezze magát, inkább megtartottam a biztonságos távolságot - már amennyire az egy padon lehetséges volt. Elvégre, könnyen lehet, hogy nem csak a szándékaimat érti félre, hanem tartani is kezd tőlem, amiért árnyvadász vagyok. Az alvilágiak amúgy sem szívlelik túlságosan a nephilimeket, tehát nem lepődnek meg azon, ha ez a lány is egyszer csak a torkomnak ugrana. Bár, ez egy erős túlzás, mert a Szövetség miatt nem teheti meg, de ettől függetlenül ellenséges viselkedéssel simán kinyílváníthatja ellenszenvét. Tehát barátságos viselkedéssel próbáltam ezt az egészet elkerülni, és ha már itt van, kicsit összehaverkodni vele. Soha nem voltam rossz véleménnyel az alvilágiakról, tehát egy-két barát simán belefér még.
- Mit rajzolsz? - kérdeztem tőle, miközben kicsit közelebb hajoltam hozzá, hogy szemügyre vehessem a papírján lévő rajzot. Nos, eddig nem túl sok mindent árult ez el a rajztehetségéről, mivel eddig csak fákat láttam, de biztos voltam abban, hogy nem a semmiért jött ki ide rajzolni. - Én egyébként Josh vagyok, Joshua Heallight - mutatkoztam be neki, miközben felegyenesedtem, és kinyújtottam a kezem neki, hogy megfogja, ha akarja. |
Elkezdtem véletlenszerű vonalakat húzgálni amikből egy fa képe alakult ki. Aztán abból az egy fából lett vagy tíz, de a fiú még mindig nem hagyta nyugodni a gondolataimat. Sok kérdés merült fel bennem vele kapcsolatban. Vajon miért van egyedül? Miért nincs valahol máshol lényeket ölni?...
Már nem néztem őt, de azért valamennyire láttam, ahogy feláll a helyéről. Azt gondoltam, hogy elmegy a parkból, de elindult felém. Barátságosan megkérdezte, hogy helyet foglalhat-e mellettem. Válaszolni nem válaszoltam csak fejbiccentéssel jeleztem, hogy igen. Kíváncsi voltam mi hajtotta arra, hogy mellém üljön, hogy rossz vagy jó szándék vezérelte. |
Nem igazán értettem, hogy az az alvilági lány miért bámul engem. Nem igazán úgy tűnt, mintha ellenséges szándékai lennének, de nem voltam hozzá szokva ahhoz, hogy megbámuljanak. Ha az Intézetben lévő árnyvadászok kivételesen álca nélkül lépnek ki az utcára, Aiden az, akit mindig megbámulnak a nők, nem én. Persze ebben közre játszik az is, amilyen rikító színű haja van, én pedig teljesen eltűnök mellette - pedig sokkal magasabb vagyok nála - az átlagos barna hajammal. Na, nem mintha ez engem bármikor is zavart volna, legyen csak ő a középppontban, és hadd vonza csak ő a csajokat. Engem ez soha nem érdekelt, Aiden soha nem tudta ezzel földbe tiporni a nemlétező önbizalmamat. De visszatérve a jelenbe, a lány annak hatására, hogy hátrafordultam, inkább nem bámult tovább, hanem elkezdett talán rajzolni? A hangokból ítélve valószínűleg igen. Ez pedig épp eléggé felkeltette kíváncsiságomat ahhoz, hogy tőlem szokatlan módon felkeljek a helyemről, és odamenjek hozzá. Nem ült messze tőlem, így pár lépéssel már a padjánál is teremtem, és barátságosan elmosolyodtam.
- Leülhetek ide? - kérdeztem tőle udvariasan. Megfordult a fejemben, hogy csak úgy leülök, de mivel idegen, ezért valószínűleg elriasztottam volna magamtól ezzel a viselkedéssel. Meg, azt is hihetné, hogy nyomulni akarok rá, vagy valami - ami persze jelenleg egyáltalán nem állt szándékomban. Ezt valószínűleg Aiden csinálná, ha éppen ahhoz lenne kedve. |
Míg azon gondolkodtam, hogy mi is lehet az előttem ülő személy, addigra egyszer hátrafordult. Nem számítottam erre a reakcióra, így, ahogy a fiú feje felém fordult én hirtelen elfordítottam az enyémet. Egyenesen a vázlatfüzetemet bámultam. Egyből fejen ütött az, hogy biztosan érezte, hogy nézem. Próbáltam kiszimatolni, hogy mi ő, mert nem ember az biztos. Vámpír nem lehetett, vérfarkas sem, azt tuti tudnám, boszorkánymestert is kilőném. Összeszűkített szemekkel néztem fel rá ismét. A fiú már rég visszafordult, így rálátásom volt a tarkójára, apró, halvány fehér foltot vettem észre rajta, amiről azt következtettem le, hogy egy Nephilim. Apám sokat mesélt más lényekről a vérfakasokon kívül, és mesélte, hogy az Árnyvadászok különleges jeleket rajzolnak a testükre, amik, ha lejárnak akkor fehér heg marad utánuk.
Úgy döntöttem nem fogom tovább szuggerálni azzal, hogy nézem. Már így is tudja és lemerném fogadni, hogy azt is tudja, hogy mi vagyok. Próbáltam kizárni annak a gondolatát, hogy egy Árnyvadász van a közelembe, a teljes figyelmemet a rajzolásra összpontosítottam.
Ritkán szoktam összefutni más alvilágiakkal vagy démonokkal, árnyvadászokkal - kivéve a vérfarkasokat. A szüleim szigorúságának köszönhető ez, aminek én persze nem nagyon örülök. Valamilyen szinten mindig vonzott a veszély, és például egy másik alvilágival - aki tegyük fel vámpír - találkozni, nem éppen veszélymentes. |
Sikerült teljese belemerülnöm gondolataimba, de hogy pontosan min is járt az eszem, arra már nem is emlékeztem. Valószínűleg nem is lehetett fontos, csak úgy minden féle apró-cseprő dolgok eszembe jutottak, és azokon elmélkedtem. Azzal egyáltalán nem is törődtem, hogy vajon egy külső szemlélő hogyan láthat. Csak bámultam kifelé a fejemből, de hogy kit bámultam egészen eddig a pillanatig, amíg fel nem eszméltem, azt magam sem tudom. Mindenesetre nem akartam, hogy full hülyének nézzenek, ezért tekintetemet inkább az égre szegeztem, és a felhők lassú mozgását figyeltem addig, amíg meg nem éreztem, hogy valaki engem figyel hátulról. Eléggé feltűnő lett volna, ha csak úgy megfordulok, és megnézem az illetőt, ezért leküzdöttem azt az ingert, hogy kiderítsem, ki az az illető. Pedig eléggé kíváncsi lettem, mert nem sokszor szoktak engem megbámulni az emberek. Mondjuk, ehhez az is hozzátartozik, hogy általában rajtam van az álca, ami miatt nem is láthatnának, és most szokatlan volt, hogy anélkül jöttem ki. Viszont annak ellenére, hogy nem fordultam hátra, arra az illetőre koncentráltam, hátha sikerült kiderítenem valamit róla. Pár perc múlva tehát rájöttem, hogy nem egy mondénnal van dolgom, hanem egy alvilágival. Ez pedig épp elég volt ahhoz, hogy végre megforduljak, és megnézzem azt az alvilágit.
Ahogy hátrafordultam, egy lánnyal találtam szembe magam, akinél rajzfelszerelés volt. Csak egy pillanatra fordultam hátra, mert nem akartam nagyon megbámulni, de ez épp elég volt ahhoz, hogy felmerüljön bennem pár kérdés. Ez meg mi a fenét akar tőlem? |
Otthon már megint anya aggódása miatt ment a veszekedés, három napja szinte mindig. Nem szerettem volna megbántani, így semmit nem szóltam vissza neki, csak fogtam a rajzfüzetemet, pár ceruzával és radírral együtt bedobtam a táskámba, és elindult London egyik parkjába.
Egész úton pufogtam miatta, sosem értettem a szülőket, főleg az enyémeket. Annyiszor mondtam már nekik, hogy megtudom magam védeni, de ők sosem hittek nekem.
- Nem értem miért kell nappal is megóvni engem a vámpíroktól meg az ilyenektől. - dünnyögtem az orrom alatt.
A parkba beérve sétálgattam még egy picit, majd leültem egy padra. Körbenézve kerestem a legjobb alanyt, akit lerajzolhatnék, de senki nem volt megfelelő. Már fel akartam adni, hogy én ma rajzolni fogok, mikor megpillantottam egy fiút, ki bő 5 méterrel előttem ült. Olyan furcsa - gondoltam magamban. Picit elfordított fejjel tanulmányoztam. Ami furcsa volt benne azaz, hogy nem tudtam megmondani, hogy mi furcsa benne. |
Nem volt túl sok dolgom a mai napra, és mivel elég kellemes idő volt kint, úgy döntöttem, hogy sétálok egy picit. Persze nem ez volt az egyetlen oka annak, hogy úgy döntöttem, elhagyom egy kis időre az Intézet falait. A legnyomosabb ok az volt, hogy mára mindenki edzést tervezett be, és én meg nem akartam menni. Már így is mindenki azzal piszkált, hogy kicsit többet kellene edzenem, különben még a szél is el fog fújni. Tehát nem akartam ismételten egész nap azt hallgatni mindenkitől, hogy milyen gyenge vagyok, és ha neki álltam volna gyakorolni, akkor még többször megkaptam volna. Én pedig köszönöm, ebből nem kérek. Csak felesleges veszekedést szült volna ismét, tekintve, hogy Ev kiállt volna mellettem, és helyettem is beszólt volna a többieknek. Nem vágytam a hugom segítségére, meg úgy egyáltalán semmire. Csak hagyjanak azzal békén, és kész.
Céltalan bolyongásomnak az lett a vége, hogy a parkban kötöttem ki. Eredetileg nem terveztem ide jönni, de hát ha már úgyis itt voltam, akkor kerestem egy padot, és leültem oda. Körbe tekintettem az itt lévő embereken, akik boldogan cseverésztek egymással, a gyerekek pedig önfeledten játszottak. Halvány mosolyra húzodott az ajkam ezt látva, ugyanakkor keserű íz is szétterjedt a számban. Persze, már nem vágyom anya és apa után, de néha, amikor még eszembe jutnak, hiányoznak. Ha tudtam volna, hogy attól a naptól fogva többet nem találkozhatunk, jobban kihasználtam volna az időt, de most már késő ezen agyalni. Ami elmúlt, az elmúlt. Változtatni rajta már nem lehet, bármennyire is szerettem volna.
Hasonló gondolatokkal a fejemben élveztem a jó időt, miközben a többi mondént figyeltem. Most rajtam sem volt egy rúna sem, ami elrejtett volna az egyszerű emberek szemei elől, de hát felesleges is lett volna. Amúgy sem voltam egy feltűnő jelenség. |
Joy Braley & Joshua Heallight - zárva |
[31-12] [11-1]
| | |
|
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
