The Mortal Instrument Roleplay

   Az oldal lényegében a Végzet Ereklyéi című könyvsorozatra épül. Mint ahogyan az eredeti történetben, úgy itt is találkozhattok az éjszaka gyermekitől kezdve, a tündérek népéig bárkivel, akivel csak szeretnétek.

Az oldal annyi különbséggel fut, hogy itt minden olyan szálat kiveszünk, ami a könyvekben történt, vagyis a Kör soha nem alapult meg, nem született se Sebastian, se Clarissa és még sorolhatnám. Az itteni egy teljesen normális árnyvilág, ahol a Luke féle szövetség nélkül is minden rendben zajlik tovább. Ezzel csak azt szeretnénk, hogy ami itt szerepezések folyamán lezajlik, az csakis a TI történetetek legyen, ne pedig Cassandráé, aki megírta ezt a fantasztikus mesevilágot. Annyit kérünk tőletek, hogy legyetek eredetiek, ugyanakkor az alapsztorihoz hűek. Aki pedig esetleg nem ismeri a sorozatot, az se keseredjen el, hiszen ezek a változtatások pont azért jöttek létre, hogy bárkik kedvük szerint csatlakozhassanak, akiket egy kicsit is érdekli milyen lehet belebújni egy árnyvadász, vámpír,vérfarkas vagy tündér bőrébe.

További információkért kattints a történet menüpontra, vagy csak chatbe írj, és mi amint tudunk, válaszolunk.

Ha tetszett a könyv, vagy csak megragadta a fantáziátokat a leírás, ne habozzatok! Csatlakozzatok és legyetek részesei ennek a világnak ti is!

By.: Dea & Suz

Másegyéb

Szerkesztők:
Dea & Suzuna & Astier

Tagok: 16
Karakterek: 45
Fiúk: 23 || Lányok: 22

Születésnapok:

Macy Abigail Eddinger Június 28. - 19 éves lesz  >>
Matteo Scuro  Július 23 - 23 éves lesz >>

 
Linkcsere






 

Ha linkcserét szeretnél szándékodat kérlek a chatben jelezd!

Lekerültél? Olvasd el a linkcsere feltételeit!

 
Boszorkányfények
Indulás: 2015-04-15
 
Főoldal

Megnyitottunk!

2015.05.02. 14:08, RenRena

Hyhy emberek, üdvözlünk mindenkit az oldalon!

Nem vagyok valami jó ezekben a szövegelésekben, szóval ne várjon tőlem senki se sokat.:'D

Mint ahogyan azt a cím is mutatja, sikeresen megnyitott az oldal.^^ Sok időnkbe és energiánkba telt, de szerintem egész szépen sikerült össze hoznuk, így suli mellett is. Ugyan még lesznek kisebb változtatások és pár helyszín még be fog kerülni, de lényegében késszen állunk a játékosok fogadására. Amennyiben bárkinek bármilyen nemű kérdése lenne, vagy csak nem ért valamit, az nyugodtan írjon chatben, mi segítünk.

A cseréket pedig örömmel fogadjuk.^^

Nos, azt hiszem ennyi lett volna, amit úgy éreztem le kell, hogy írjak.

Mindenkinek jó szórakozást, és várjuk az új tagokat!:)

 

By.: A szerkesztő csapat.

Szólj hozzá te is!
Név:
E-mail cím:
Amennyiben megadod az email-címedet, az elérhető lesz az oldalon a hozzászólásodnál.
Hozzászólás:
Azért, hogy ellenőrízhessük a hozzászólások valódiságát, kérjük írd be az alábbi képen látható szót. Ha nem tudod elolvasni, a frissítés ikonra kattintva kérhetsz másik képet.
Írd be a fenti szót: új CAPTCHA kérése
 
Még nincs hozzászólás.
 

CSS: http://lindadesign-nonstop.hu/
DESIGN: Astier
KÉPEK: Google & deviantArt
SZÖVEGES TARTALOM: Dea & Suz

Az oldal tartalma a szerkesztők tulajdonában áll, másolni, részletet felhasználni tilos! A szerepjátékot Cassandra Clare, A végzet ereklyéi c. műve ihlette. Az oldal teljesen nonprofitu.


Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.    *****    Amway termék elérhetõ áron!Tudta, hogy az általános tisztítószer akár 333 felmosásra is alkalmas?Több info a weboldalon    *****    Florence Pugh magyar rajongói oldal. Ismerd meg és kövesd az angol színésznõ karrierjèt!    *****    Fele királyságomat nektek adom, hisz csak rátok vár ez a mesebirodalom! - Új menüpont a Mesetárban! Nézz be te is!    *****    DMT Trip napló, versek, történetek, absztrakt agymenés:)    *****    Elindult a Játék határok nélkül blog! Részletes információ az összes adásról, melyben a magyarok játszottak + egyéb infó    *****    Florence Pugh Hungary - Ismerd meg az Oppenheimer és a Dûne 2. sztárját.    *****    Megnyílt az F-Zero Hungary! Ismerd meg a Nintendo legdinamikusabb versenyjáték-sorozatát! Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    A Cheer Danshi!! nem futott nagyot, mégis érdemes egy esélyt adni neki. Olvass róla az Anime Odyssey blogban!    *****    A 1080° Avalanche egy méltatlanul figyelmen kívül hagyott játék, pedig a Nintendo egyik remekmûve. Olvass róla!    *****    Gundel Takács Gábor egy különleges könyvet adott ki, ahol kiváló sportolókkal a sport mélységébe nyerhetünk betekintést.    *****    21 napos életmódváltás program csatlakozz hozzánk még!Január 28-ig 10% kedvezménnyel plusz ajándékkal tudod megvásárolni    *****    Szeretne egy olyan általános tisztítószert ami 333 felmosásra is elegendõ? Szeretne ha csíkmentes lenne? Részletek itt!!    *****    Új játék érkezett a Mesetárba! Elõ a papírral, ollóval, és gyertek barkácsolni!    *****    Tisztítószerek a legjobb áron! Hatékonyság felsõfoka! 333 felmosásra elengedõ általános tisztítószer! Vásároljon még ma!    *****    Hayashibara Megumi és Okui Masami rajongói oldal! Albumok, dalszövegek, és sok más. Folyamatosan frissülõ tartalom.    *****    A legfrissebb hírek a Super Mario világából és a legteljesebb adatbázis a Mario játékokról.Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    333 Felmosásra elegendõ! Szeretne gazdaságosan felmosni? Szeretne kiváló általános tisztítószert? Kiváló tisztítószerek!    *****    Ha tél, akkor téli sportok! De akár videojáték formájában is játszhatjuk õket. A 1080°Snowboarding egy kiváló példa erre